A reformáció jelentősége előtt tiszteleg a Jókai Színház

A reformáció jelentősége előtt tiszteleg a Jókai Színház

Share this content.

Forrás: beol.hu. Fotó: A-Team/Nyári Attila
Békéscsaba – Különlegesnek ígérkező ősbemutatóval készül a békéscsabai Jókai Színház arra, hogy méltóképpen emlékezzen meg a reformáció ötszázadik évfordulójáról.

Az ünnepi alkalomra írta Pozsgai Zsolt A Szellemúrnő (Ábránfy Katalin) – Játék a történelemmel című drámáját, amit egy titokzatos csabai legenda ihletett.

A 16. századi földvár lakóinak tragikus sorsát megidéző előadást Seregi Zoltán rendezi, a címszerepet Kovács Edit játssza. A premiert december elsején láthatja a közönség, a próbák szerdán kezdődtek el – közölte a teátrum.

A színházban általában két ünnep kapcsolódik minden bemutatóhoz, az egyik az, amikor elkezdődik az alkotófolyamat, a másik a premier, amelynek rangját ezúttal a különleges alkalom is emeli – ezekkel a szavakkal köszöntötte Seregi Zoltán igazgató a művészeket és a sajtó képviselőit A Szellemúrnő első olvasópróbáján, a Vigadóban. Külön üdvözölte Kutyej Pál önkormányzati képviselőt, de ezúttal nem a fenntartót, hanem mint a Békéscsabai Evangélikus Egyházközség lelkészét, akit szakértőnek kértek fel a hiteles előadás létrehozásához.

A direktor elmondta, hogy a szerzőtől éppen egy évvel ezelőtt „nézőbarát”, izgalmas, jól követhető történetet és érdekes karaktereket felvonultató drámát „rendelt” az évfordulóra, az első variáció tavaszra elkészült, azóta dramaturgként folyamatosan dolgozik rajta. Hangsúlyozta, hogy a darabban sok a történelmi tény, de még több a fikció.

Hangsúlyozták: mindenképpen a városhoz köthető történetet akartak színpadra vinni, így Békéscsaba első evangélikus templomának megépítése áll a mű középpontjában, ami „történelmileg nem igaz”, de az Ábránfy-család valóban itt élt 470 évvel ezelőtt.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!