Tudományomat nem annyira szereztem, mint inkább magam is kaptam

Tudományomat nem annyira szereztem, mint inkább magam is kaptam

Share this content.

Forrás: Híd magazin, szöveg: id. Zászkaliczky Pál
Karner Károly Frigyes lelkész, teológiai tanár (Kőszeg, 1897 – Sopron, 1984) a Soproni Evangélikus Teológiai Akadémián végezte tanulmányait. Lelkésszé szentelése után Felsőlövőn, Sopronban és Ágfalván volt segédlelkész.

Lipcsében tanult teológiát és bölcsészetet, majd három évig Pécsett volt hitoktató. Közben teológia szakos tanári diplomát, ezek után a Pázmány Péter Tudományegyetemen teológiai doktori fokozatot szerzett. Ötéves helyettes tanári szolgálat után véglegesítették, s így Sopronban, majd a teológia költözése után Budapesten összesen harmincnégy éven keresztül tanította a lelkészjelölteket az újszövetségi teológia tudományára. 1931. november 3-án kötött házasságot Dahner Ilonával, boldog házasságukat Isten négy leánnyal áldotta meg.

Munkásságának elején megfogalmazta hitvallását: „A teológiai kutatás eredményeinek lelkiismeretes gyümölcsöztetése véd meg attól, hogy saját egyéni nézeteinket vagy akár valamiféle pártállásunkat is beleolvassuk az Írásba” – írta Máté evangéliumáról készített kommentárjának előszavában. Írásmagyarázati könyvei ma is nélkülözhetetlenek az igehirdetésre készülőknek: a Testté lett ige János evangéliumáról, az Isten igazsága Pálnak a Rómabeliekhez írott leveléről, az Apokalipszis pedig a Jelenések könyvéről készült. Ez utóbbi, valamint hatalmas újszövetségi kortörténeti munkája (Hellenizmus, Róma, zsidóság) nem jelenhetett meg Budapesten, hanem az Útitárs kiadásában Bécsben, illetve Kölnben.

Felelős szerkesztőként D. dr. Prőhle Károly főszerkesztővel együtt 1934-ben indította el a Keresztyén Igazság című evangélikus egyházi, társadalmi és hitvédelmi folyóiratot, amely tizenegy éven keresztül nemcsak a lelkészeknek, de egyházunk értelmiségi rétegének is nélkülözhetetlen lelki-szellemi olvasmánya volt. A folyóiratban megjelent írásaiban, valamint az Evangélium és magyarság című, számos előadását tartalmazó könyvében a teológiai gondolkodás eredményeit a kor összefüggéseiben gondolta át és fejezte ki.

Születésének századik évfordulóján a Keresztyén Igazság folyóirat új folyamában (1997. tavasz) néhány személyes hangvételű írással emlékezett rá. Zoltán László „a kollokviumokon igen szigorú mércét használó, mellébeszélést nem tűrő professzor” közvetlenségét és segítőkészségét emelte ki. Sulyok Elemér, a bencés hittudományi főiskola igazgatója Karner Károly számos művét ismertetve így összegezte mondandóját: „…századunk magyar bibliatudományának kimagasló, ha nem a legnagyobb művelője volt.” Zsigmondy Árpád még teológus korában „rájött arra”, hogy Karner Károly nemcsak nagy felkészültségű tudós, hanem „pro-fessor”, azaz vallástevő, aki teljes elméjét az Úr szolgálatába állította. A külföldön szolgáló Terray László örömmel írt arról, hogy az itthon hallgatásra ítélt tudós írásait német és angol lexikonok és teológiai folyóiratok továbbra is megjelentették. A református Vladár Gábor – lelkész, később teológiai tanár – szerint a professzor „rajta tartotta szemét korának szellemi-társadalmi mozgásain, és […] biztos kézzel állította nemzeti létünk sorskérdéseit az evangélium kritikai mércéje alá”.

Az Evangélikus Evangélizáció Baráti Köre 1957 tavaszán Fóton vette számba a konferenciák és gyülekezeti evangelizációk újraindításából fakadó feladatokat. Tanúja voltam, mekkora figyelem kísérte Karner professzor megszólalását. Ő az előző időszakban tapasztaltak alapján a keresztség megbecsülésére hívta fel a jelenlévők figyelmét. Mondanivalójának lényege ez volt: az evangélium hirdetése és a keresztség nem választható el egymástól. A megtérés vagy a hitre jutás a keresztségben kapott kegyelem megismerése és elfogadása. Az evangelizáció tehát a keresztségben kapott kegyelem meghirdetése.

Egyházunk kritikus időszakaiban sem titkolta véleményét. Ordass püspök börtönbe kerülése után hivatalos tárgyaláson volt Budapesten. Hazaérkezésekor a soproni állomáson várakozó hallgatóknak a következőket mondta el: „…az egyházvezetők szolgai engedelmességgel teljesítik az állam elvárásait. Rabjai lettek egyházpolitikai döntésüknek, amelytől már képtelenek szabadulni. Pedig – s mondandóját a sportból vett képpel folytatta – meccs előtt kell eldönteni, akarunk-e futballozni! Ha már felmentünk a pályára, akkor csinálnunk kell valamit a labdával, ha hozzánk rúgják!” Ezt az emléket Dóka Zoltán őrizte meg, s a másikat is, az 1958 tavaszán, Ordass püspök által összehívott Deák téri tanácskozáson elhangzottat. Akkor néhai professzorunk így írta le egyházunk szorongatott helyzetét: „…úgy állunk most az állammal szemben, mint ahogy Krisztus Urunk állt Pilátus előtt: az Igazság a brutális, igazságtalan hatalomnak kiszolgáltatva… Mégsem szabad elcsüggednünk!”

A Szentíráshoz való erős ragaszkodását, bátor kijelentéseit, Ordass püspökhöz való hűségét jól ismerte az Állami Egyházügyi Hivatal. Grnák Károly, az evangélikus osztály vezetője a lelkészképzést értékelő jelentésében szó szerint leírta a professzor szavait, aki Ordass elítélése helyett a következőket mondta: „…Ordass most a hitvallástétel állapotába került, s ha az egész egyház nem is ért egyet vele, de tisztelni kell őt hősies vértanú magatartásáért.” Ezért a visszarendeződés során 1958-ban Wiczián Dezső nyugdíjaztatása után Sólyom Jenő professzor ellen indított eljárással párhuzamosan néhány nap alatt „egyházi közérdekből” nyugdíjazták. A családtagok emlékezetében élt egy levélváltás. Virág Jenő könyvtáros kérte vissza a Teológia könyvtárának könyveit. Karner professzor válasza az volt: valamennyi könyvtári könyv bent van az akadémián, a professzori szobájában megtalálhatóak. Hiszen „többet nem tehettem be a lábamat oda, arra sem volt alkalmam, hogy kedves tanítványaimtól elbúcsúzzam!”

E sorok írója azon az őszön kezdte meg a teológiai akadémián ötödik, utolsó tanévét. Mindnyájunk kirablásaként éltük meg azt, hogy néhány hónap alatt megfeleződött teológiánk tanári kara. Karner Károly kis nyugdíjjal költözött Sopronba, s ott élt haláláig. A soproni gyülekezet levéltárát rendezte, s néhány külföldi folyóiratoknak szánt cikken kívül gyermekei és unokái számára készített Időszerű hitvallás című írásában foglalta össze irodalmi tevékenységét. A kis könyv előszavában olvashatjuk: „Értékeket nem tudok hátramaradottaimra hagyni. De úgy érzem, hogy joguk van maradandóbb örökségre, valamire abból, amit én is nem annyira szereztem, mint inkább magam is kaptam.” Egyházunk hitvallóinak öröksége azonban nemcsak a családtagoké, egyházunk minden tagjáé is. Ismernünk kell hát örökségünket! 

Fontosabb irodalom

Böröcz Enikő: Egyházfő viharban és árnyékban – Ordass Lajos evangélikus hitvalló püspöki szolgálata (1945–1958). 1. köt. Luther Kiadó, Budapest, 2012.

Dóka Zoltán: Lic. Dr. Karner Károly professzor halálának 10. évfordulóján. Keresztyén Igazság, 1994. Új folyam 24. sz. 19–21. o.

Karner Károly születésének 100. évfordulójára. Keresztyén Igazság, 1997. Új folyam 33. sz. 5–13. o.

Zászkaliczky Pál (id.): Ötven éve történt. Dr. Wiczián Dezső, dr. Karner Károly és dr. Sólyom Jenő professzorok eltávolítása az Evangélikus Teológiai Akadémiáról. Keresztyén Igazság, 2008. Új folyam 79. sz. 28–37. o.

A cikk 2018. márciusában megjelent a Híd magazinban. A szerkesztők engedélyével közöljük.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!