Koncertet rendeztek a leégett kemenessömjéni római katolikus templom javára

Koncertet rendeztek a leégett kemenessömjéni római katolikus templom javára

Share this content.

Forrás: Wagner Szilárd, szöveg: evangelikus.hu
Kemenessömjén – Marcalgergelyi – Június 2-ra virradóra tűz ütött ki a kemenessömjéni templom karzatán, az orgona mellett. Mint később kiderült, a tüzet két fiatal okozta. Marcalgergelyiben azonban június 24-én estére a templom javára gyűjtést szerveztek. A kulturális programon Johann Sebastian Bach műveit játszotta Sebestyén Péter csellón és Wagner Szilárd orgonán. Cikkünkben a koncert képei mellett visszaemlékezünk a korábbi tűzesetre a vaol.hu cikke alapján.

A tűzeset kapcsán annak idején a vaol.hu azt írta, hogy Kurucz Attila polgármestert – aki a katolikus templom sekrestyése is – péntekről szombatra virradóra, éjfél után azzal riasztották a falubeliek, hogy világosság van a templomban, ahol két fiatalembert találtak.

Egy fémből készült – rácsos – és egy fából készült ajtót kellett feltörniük az elkövetőknek, hogy bejussanak. A két éve kilencmillió forintért vásárolt orgona teljesen kiégett. A tűzoltók eloltották a tüzet, de a templomot belül újra kell festeni, a falak kormosak lettek. Az elkövetők közül az egyik helybeli, akit kérdőre vontak, de nem tudta megindokolni a tettét – írták akkor.

Németh Zoltán plébános a lapnak azt mondta, hogy vasárnap mindenképpen megtartják a szentmisét, ehhez viszont előbb a templomot ki kellett szellőztetni, és a felindult híveket is meg kellett nyugtatni. Az esetet a rendőrség és a tűzoltóság is vizsgálja, a károkat teljes egészében viszont csak hétfőn mérik fel.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége akkor közleményben fejezte ki megdöbbenését és szomorúságát amiatt, hogy a Vas megyei községben a két férfi felgyújtotta a templomot. Bogárdi Szabó István, az egyház zsinatának lelkészi elnöke, és Huszár Pál, az egyház zsinatának világi elnöke közleményükben úgy fogalmaztak: „Hálát adunk Istennek, hogy a tűz nem követelt emberéletet, ugyanakkor sajnáljuk a közösséget ért lelki megrázkódtatást és anyagi kárt.” Hozzátették: örömmel értesültek arról, hogy a vasárnapi istentisztelet a történtek ellenére sem marad el, és reményüket fejezték ki, hogy az okozott anyagi és lelki károkat mihamarabb be tudják majd gyógyítani a közösség tagjai. A nemzeti összetartozás napjára készülve azért fohászkodunk a mindenható Istenhez, hogy békében és szeretetben élhessünk együtt Magyarországon – írták a közleményben.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!