Franciaország jól ismeri a magyar zeneszerzőt, Lajtha Lászlót, aki 1911 és 1913 között hónapokat töltött Párizsban. Debussy, Ravel és Stravinsky éppúgy nagy hatással volt rá, mint a Schola Cantorumban (felsőfokú művészeti képzést nyújtó intézmény) töltött tanórák, amelyeken régi zenei ismereteit bővítette. 1928-ban állandó francia kiadóra tett szert, a párizsi Leduc céggel kötött szerződést. A Magyarországon 1949-től ellehetetlenített zeneszerző folyamatos munkakapcsolatban állt a Leduc családdal, ez megvédte attól, hogy hatósági nyomásra Sztálin-kantátát és egyéb realista-optimista műveket kelljen komponálnia.

Az 1932-ben megalakult párizsi Triton Társaságnak Shönberg, Stravinsky, Bartók mellett Lajtha is tagja lett. A kamarazenét felkaroló társaság Lajtha III. vonósnégyesével mutatkozott be. A művészt 1955-ben levelező tagjává választotta a Francia Akadémia, ő lett az első magyar zeneszerző, akit ez a megtiszteltetés ért. Székfoglalóját csak 1962-ben tarthatta meg, tizennégy évig ugyanis nem hagyhatta el Magyarországot. Szimfóniáit és egyéb zenekari, kamarazenei műveit számos alkalommal mutatták be Franciaországban.

Az op. 63-as VII. szimfóniát az 1956-os forradalom eseményei ihlették. Lajthát ekkor már évek óta háttérbe szorították, állásait elvesztette, műveit letiltották. Egyedül népzenei kutatómunkáját voltak hajlandók elismerni, amiért 1951-ben Kossuth-díjat kapott. A díjjal járó pénzösszeget nem is tartotta meg, szétosztotta rászoruló művésztársai között. Az 1957-ben komponált szimfóniának Lajtha eredetileg az Ősz alcímet szánta, de végül – mint a forradalomra való túl egyértelmű utalást – visszavonta. A fiához írott levelében azt a reményét fejezte ki, hogy egyszer talán Revolution’s Symphony (A forradalom szimfóniája) lesz a címe.

A tragikus hangulatú műben felismerhető a Marseillaise dallama, amellyel a zeneszerző a francia forradalom eszméit idézte meg. Az elnyomott magyar nép Istenhez való könyörgéseként pedig Erkel Himnuszának hangjai is megszólalnak. A szimfónia ősbemutatója Párizsban volt 1958. április 26-án, a Magyar Radió Zenekarát a Salle Pleyelben Lehel György vezényelte. Magyarországon először 1959. február 16-án adta elő a Ferencsik János vezette Állami Hangversenyzenekar.

Az Óbudai Danubia Zenekart Héja Domonkos alapította 1993-ban, többségében a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeiből. A zenekar 2011-től három évig a Nemzeti Ifjúsági Zenekar nevet viselte. Olyan neves karmesterek álltak az élén, mint Jurij Szimonov és Kobajasi Kenicsiró. 2013-ban Hámori Máté lett a művészeti vezető, és új arculatot adott az együttesnek. Ifjúsági sorozatukkal az általános iskolás gyerekeket célozzák meg, az Egy hét a Danubiával intenzív programot pedig a gimnazistáknak ajánlják.

A zenekar 2016-os évadjának mottója: „Szabadok vagyunk.” Hámori Máté és zenészei a koncerteken arra keresték a választ, hogyan lehet az egyén szabad, hogyan tudja megélni szabadságát a művészetben, és hogyan tudja megélni szabadságát egy nép, ha kell, egy forradalom útján. Nehezen lehetett volna Lajtha 56-os forradalmi szimfóniájánál témába vágóbb művet találni. És ugyancsak nehezen lehetett volna a művészi, erkölcsi és szellemi szabadság eszméjében élő és alkotó magyar zeneszerzőre jobb példát találni Lajtha Lászlónál. Elveit soha fel nem adva, következetesen utasított vissza mindent, ami a szabadság eszméjével ellentétes.  

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 49. számában jelent meg, 2016. december 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.