Legyetek jók, ha tudtok! – Sztehlo Gábor nyomdokain határon innen és túl

Legyetek jók, ha tudtok! – Sztehlo Gábor nyomdokain határon innen és túl

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Kinyik Anita
Egy harcos természetű erdélyi nagymama, egy tettre kész erdélyi lelkész, egy maréknyi, de lelkes csapat és egy mustármagnyi hit az összefogásban – ezeknek a tényezőknek az együttállására volt szükség ahhoz, hogy a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságsegítő Alapítvány közreműködésével Kemény Zalán és barátai megkezdjék a határon túli magyar könyvtárakat, közösségi házakat és gyermekotthonokat támogató-látogató, immáron kilencedik éve tartó tevékenységüket. Vajon mit ad ez az együttműködés az adakozóknak és mit a fogadó intézmények lakóinak, dolgozóinak? Milyen benső motivációi vannak az önkénteseknek, fáradozásuk milyen gyümölcsöket terem, és hogyan lehetnének többen?

Kemény Zalán csapata szolgálatának már tizenhat erdélyi, egy kárpátaljai és egy felvidéki, valamint három vajdasági intézet örülhetett. Önkéntes munkájuk az épületfelújítástól a mosógép-, porszívó-, könyv- és ruhaszállításon, a gitárral kísért közös énektanuláson és a futballszakértelem bevetésén át egészen a „Jézuska” karácsonyi szerepkörének vállalásáig terjed.

Céges segítőbrigád

Amikor arról kérdezzük – a foglalkozását tekintve egyébként közgazdász – Kemény Zalánt, miért indult el ezen az úton, szinte értetlenül néz ránk. Számára ugyanis a segítségnyújtás életforma. Ebbe nőtt bele, így találja természetesnek. Édesanyja, Merényi Zsuzsanna a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságsegítő Alapítvány kuratóriumának elnöke. A családnak erdélyi gyökerei vannak, ahogy Zalán visszaemlékszik, ők mindig is úton voltak „idehaza” és „odahaza” között.

A neveltetés mellett azonban, úgy tűnik, saját tapasztalatra is szükség van ahhoz, hogy valaki az empátián túl tegyen is a szegénység ellen. „Ha valamilyen módon hiányban szenvedő embereket látsz, ha szembesülsz a nélkülözéssel, felébred a tenni akarás – állítja Kemény Zalán. – Nekem könnyű, mert szeretem a történelmet, tudom, hogy tele van háborúkkal, sérelmekkel, nélkülöző emberekkel, de különböző, a témába vágó kiállítások és filmek is segíthetnek a figyelmet a szenvedőkre irányítani. Hát még azok a példaadók, akik a történelem során valóban bátor tetteket hajtottak végre embertársaikért, saját életüket is kockáztatva, ahogyan Sztehlo Gábor is tette.” Felmerülhet a kérdés, hogy a mai jóléti társadalomban, amelyet a fősodratú fogyasztói média ural, mennyire van esélye az embernek találkozni a valósággal. A közgazdász egyéni akciókkal próbál a közöny ellen tenni mind a munkahelyén, mind szélesebb körben, és egyre nagyobb kapcsolati hálót sikerül működtetnie. „Biztos munkahelyen dolgozó értelmiségiként én jó helyzetben vagyok, nem esik nehezemre segíteni – mondja. – Ezt igyekszem a környezetemben lévőkben is tudatosítani.”

Kemény Zalán cégénél mostanra már egész segítőbrigád alakult: újra és újra megtelik néhány szekrény ruhákkal, könyvekkel, vagy például mobiltelefonselejtezéskor is elsőként hozzá fordulnak, hátha tud olyanokat, akiknek épp erre van szükségük.

Rokoni és szervezeti szálak

„A másod-unokatestvérem kicsengetésére utaztam épp Erdélybe” – meséli, majd a pillanatnyi csend után magyarázatképp hozzáteszi: „ballagására”, mire nagy derültség lesz úrrá rajtunk. Kemény Zalán nagymamája az egykor kilencvenkilenc százalékban magyarok lakta Kökös falu szülötte. (A Kovászna megyei település lakóinak ma már csak az ötvennégy százaléka magyar.) Az akkori kökösi unitárius lelkészt, Bíró Attilát az emlegetett „kicsengetés” alkalmával ismerte meg Kemény Zalán, amikor is arról érdeklődött, hogyan lehetne segíteni a helybélieknek magyarként, emberként a megmaradásban.

A lelkész a magyar nyelvű írni-olvasni tudás terjesztésében, ápolásában látja a helyi magyarság megmaradásának egyetlen alternatíváját, véleménye szerint ugyanis nyelvében él és gondolkodik az ember. Ennek a beszélgetésnek a hatására lett Zalánék első határon túli útjának haszonélvezője a kökösi könyvtár és közösségi ház.

2012-ben kezdtek el gyermekotthonokat is látogatni. Akkoriban még nem voltak rutinosak, egyenest a központi Dévának vették az irányt, de onnan takaros szállítmányukkal együtt jószándékúan továbbküldték őket, mondván, másutt nagyobb szükség lehet rájuk. Így végül meg sem álltak a történelmi Erdély egyik legkeletibb településéig, Gyimesbükkig.

A jótékonysági szervezetek az esetek többségében nyitottak a civilekkel való mindenféle együttműködésre, de előfordulhatnak azért meglepetések is. Az ifjú önkéntes a Magyar Vöröskeresztnek lett hivatalosan is tagja.

Vannak vidékek…

A problémák jellege és nagysága a határon túl térségenként különböző, így a gyermekotthonok helyzete és szükségletei is igen eltérők lehetnek. A térségek – szociális, gazdasági, kulturális-oktatási – fejlődési lehetőségeinek tekintetében sok függ az anyaországi fejlesztési koncepcióktól, de a szomszédos országok magyarságpolitikájától is. E téren az utóbbi öt évben komoly fejlődés tapasztalható: az otthonok több támogatást kapnak, alapvető élelmiszerekben már nincs hiány, az épületeket igyekeznek folyamatosan felújítani, karbantartani – erre Erdélyben európai uniós, román és magyar állami támogatást, valamint alapítványi forrást is kapnak.

A kisebbségi politikát ideológiai, fogalmi zavar jellemzi; például a tömbmagyarság és a szórványban élő közösségek eltérő problémáit egymástól függetlenül volna érdemes tárgyalni és orvosolni. A közgazdász – sok szakértővel együtt – azon az állásponton van, hogy a határon túli magyarokat a szülőföldjükön kellene támogatni. Segíteni kellene őket abban, hogy meglegyen a stabil intézményrendszerük a bölcsődétől az egyetemig.

„Nem érdekel, ha több adót kell fizetnem – jelenti ki –, de ezeket a területeket úgy kellene fejleszteni akár tőkével, akár társadalombiztosítással, akár humánerőforrás-fejlesztéssel, mintha Magyarország részei lennének. Jó volna, ha tudnánk határoktól függetlenül is nemzetben gondolkodni.” Sajnos azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy elkeserítő módon maguk a határon túl élő magyarok is könnyen összekülönböznek, és elzárkóznak egymástól pusztán felekezeti különbségek miatt is.

Hétköznapi hősök

A fiatalember már jól ismert vendég számos gyermekotthonban, jöttére odasereglenek a lakók, és ha csak pár focimeccs vagy közös gitáros éneklés erejéig is, de maradásra bírják. Rettentően nehéz körülmények közül érkeznek, mégis tele vannak szeretettel, figyelmességgel, tenni akarással, tanulni vágyással – állítja Zalán. Persze a kamasz korosztállyal már nem olyan könnyű, mint a kisebbekkel. Ők kifejezetten elutasítóak tudnak lenni, de tekintve az előtörténetüket, nem csoda, ha a változó kort is nehezebben élik meg.

Egy átlagos család – például az erdélyi petrozsényi (Hunyad megye) gyermekotthon lakóinak történeteit alapul véve – úgy fest, hogy az egyik szülő már nem él, a másik külföldön tartózkodik, vagy épp börtönben van, négy testvér az otthonban, másik négy kallódik valahol (Európában)… Elképesztő sorsokkal szembesülhet a látogató. Van, akinek a szeme előtt halt meg a nagyszülője vagy a szülője. Többen már zsenge korukban sokféle betegséggel – fogászati, emésztési vagy szívproblémával – kénytelenek együtt élni a múltbéli nélkülözések miatt. Pszichológiai eredetű nehézségek, például különböző beszédzavarok is akadnak bőven, amelyeket a nevelők önerőből nehezen tudnak szakszerűen és kellő figyelemmel kezelni.

Ilyen fokú fizikai-lelki-idegi leterheltség mellett a gyermekotthonokban dolgozók körében hamar felüti a fejét az úgynevezett „burnout”, vagyis a kiégés. A leglelkesebb, legaktívabb fiatal nevelők sokszor épp az intézetis gyerekek közül kerülnek ki, ez amolyan bejáratott kitörési lehetősége az ittenieknek.

Mivel az állami szabályozás miatt az otthonokban a fiatalok addig maradhatnak, amíg tanulnak, sokan tizennyolc évesen – mindenféle tapasztalat és életvezetési stratégia nélkül – egyszerűen kilépnek a rendszerből. Az otthonban dolgozók így kénytelenek elengedni a kezüket. Nagy probléma, hogy nincs kidolgozott utánkövetési, utógondozási program, így könnyen kerülhet zsákutcába az egykori otthonlakók élete.

A nevelőknek és intézményvezetőknek pihenésre, töltődésre, a sérült, nehéz sorsú gyerekeknek pedig képzett, kiegyensúlyozott és legfőképp támogatott vezetőkre volna szükségük. A tapasztalat ellenben azt mutatja: a vezetők kapcsolati hálójától és annak hatékony működtetésétől, továbbá a helyi közösség produktivitásától függ egy-egy otthon sorsa.

Leginkább a lelki kenyér kell

Az intézmények több lábon állnak, sok egyházi fenntartású otthont is támogat elsősorban az anyaország, de például a román állam is segélyez, bár csak a bentlakó gyerekek után fizet. Ezenkívül alapítványi és pályázati forrásokból próbálnak gazdálkodni az intézmények. Maga a Sztehlo-alapítvány is szokott pályázatot hirdetni, sokszor pedig külföldi önkéntes szervezetekre is számíthatnak a kapcsolatépítők.

Riportalanyaink elsősorban egyházi hátterű intézményekben fordultak meg, így például a vajdasági Poverello Ferences Közhasznú Alapítvány által működtetett lurkóházakban: Dreán, Hajdújáráson és Óbecsén. Vagy egyes, az erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány által fenntartott otthonokban, mint amilyen például a kisiratosi Pio Atya Gyermekvédelmi Központ.

A ferences intézmények napirendjének szerves része az imádság és a dicsőítés, bár a tapasztalat szerint a gyerekek a nyelvi lemaradásuk miatt sokszor nem is értik, mit imádkoznak, énekelnek.

Egyes otthonokban karizmatikus egyházi elöljárók adják a lelki útravalót – az odatévedő vendégnek is. A dévai gyermekmentő, Böjte Csaba neve mindenki számára ismerős lehet, de a délvidéki, csantavéri Utcai Róbert plébánost, közismertebb nevén Puby atyát már kevesebben ismerik idehaza. Az atya a beszámolók szerint „fogalom”. Kétméteres nyájasság, akin átlagban mindig két gyerek lóg – idézi fel a képet mosolyogva Kemény Zalán. Mindemellett kulcsfontosságú kulturális szervező a térségben.

A sokak által ismert Remény Kis Emberei közösség az egyik évben az István, a király című rockoperát adta elő – kétszáz fő részvételével – Csantavéren, többek között Puby atya állhatatos szervezésével. A közösség célja, hogy Kárpátmedencei gyermekotthonokban, illetve mélyszegénységben élő fiataloknak mutasson értékeket, adjon életre szóló útravalót és élményeket. Az egyik legnépszerűbb programjuk az egyetemista önkéntesekkel működő Szövetség az életért nyári tábor. Ide Kemény Zalánék által látogatott határon túli otthonok is küldenek gyerekeket minden évben.

Határon túl sokkal inkább élnek a népi hagyományok, kiváltképp faluhelyen. Az életnek szerves része a templomba járás, a keresztelkedés, a konfirmáció, az ünnepek. A petrozsényi gyermekotthon lakói minden évben írnak a Jézuskának, és néhányuk kívánsága valóra is válik: az egyik bentlakó kislány például megkapta karácsonyra álmai gitárját. Ennek a „csodának” Kemény Zalán közvetlenül is a tanúja volt, hisz az otthonban maradt gyerekekkel töltötte az ünnepeket, ötszáz kilométerre saját otthonától. Aztán persze az ifjú hangszeressel a húrok közé csaptak…

Az önkéntesek hangsúlyozzák, hogy ezekben az otthonokban elsősorban nem a csokoládé, nem a plüssjáték a hiánycikk, hanem – kiváltképp a nehezebben megközelíthető, szórványhelyzetben lévő településeken – a jó példák, a használható felnőttminták, a lehetséges életstratégiák és megvalósítható jövőképek átadása. Tíz évvel ezelőtt egyes határon túli gyermekotthonokban a napi kenyér megléte is kérdéses volt, ma már elsősorban a lelki kenyér a szükséglet. Hazai egyházi összefogással nem volna lehetetlen a rendszeres minőségi jelenlét, odafordulás, megszólítás – élő, magyar szóval, a jóság síró vágyával… és nem csak ilyenkor, decemberben.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 47–48. számában jelent meg 2019. december elsején.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Címkék: Sztehlo Gábor -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!