Leltár – Életem mérlegen (Ézs 44,1–8)

Leltár – Életem mérlegen (Ézs 44,1–8)

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Gáncs Tamás
Nina Faber költő, méghozzá a nonkonformista, öntörvényű fajtából. Valaha megvolt a maga kicsiny, de elkötelezett olvasótábora, mára azonban úgy érzi, vákuumba került. Egyre kevesebbet ír, fiával a kapcsolata nem mondható szorosnak, állandó anyagi problémákkal küzd, de leginkább hajdani hírnevét siratja. Abban reménykedik, hogy hamarosan megjelenő új kötete hozhatja meg számára a várva várt áttörést, és végre elfoglalhatja méltó helyét a norvég költészet panteonjában. A terv hibátlannak tűnik, csak éppen nem számol a vérszomjas kritikusok lelketlen hordáival. Tragikomikus ámokfutásba kezd, amelynek áldozatául esik – mások mellett – egy könyvesbolti készletbeszerző, egy irodalomkritikus vagy éppen egy felolvasóest maroknyi közönsége.

Erlend Loe kortárs norvég író Leltár című, norvégul 2013-ban publikált könyve a huszonhatodik budapesti nemzetközi könyvfesztiválra jelent meg magyarul. Letehetetlen könyv, amely a művészet alapkérdéseiről, az öregedésről, a döntéseink következményeivel való szembenézésről mesél. Abszurd humorral, egy jó adag emberséggel és nem utolsósorban megdöbbentő fordulatokkal. Felkavaró, elgondolkodtató mű, amely készteti az olvasót is: készítse el a saját maga leltárját.

Leltárt készíthetünk: eddigi életünkről, de a mögöttünk lévő, felforgatott fél évről is. Ebben segíthet nekünk az ézsaiási igeszakasz, amely a „de” szóval kezdődik, amire azt szokták mondani magyartanárok: „de”-vel nem kezdünk mondatot. (Remélhetőleg egyre kevesebb tanártól lehet hallani – sem a mai, sem a régebbi nyelvhasználat nem támasztja alá ugyanis ezt a vélekedést. Hogy mennyire az ellenkezője az igaz, arra éppen a bibliafordításaink is bőséges példatárral szolgálnak. Az ilyen álszabályokat, tévtanokat nyelvi babonának, nyelvi mítosznak nevezik a nyelvészetben. – Az olvasószerkesztő megjegyzése.) De most kezdünk. Fel vagyunk szabadítva: kezdjük „de”-vel a mondatot, az önvizsgálatot, a privát leltárunkat!

„De most hallgass rám szolgám, Jákób, Izráel, akit kiválasztottam! Ezt mondja az Úr, a te alkotód, aki megformált az anyaméhben, és aki megsegít: Ne félj, szolgám, Jákób, Jesúrún, akit kiválasztottam!” Három néven is megszólítja Isten a népét, hogy ne féljen, mert ő maga áll léte mögött. Szinte fülünkbe csenghetnek ennek a szülői, gyengéd szeretetnek a mennyei szavai. Ő az, aki kiválaszt, ő az, aki néven szólít. Ő az, akinél lehet „de”-vel kezdeni az októberi leltározásunkat is.

„Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra. Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák mentén a fűzfák” – folytatja a próféta gyönyörű költői képekkel, amelyekben benne van a felfrissülés, az újrakezdés, az áldás, a növekedés, a víz. Majd megszólal az ígéret: „Kiárasztom lelkemet utódaidra…”

Hisszük: nemcsak pünkösdkor, de a reformáció emléknapjára készülve is megerősíthet ez minket abban a meggyőződésünkben, hogy a mi Istenünk nemcsak erős vár, hanem olyan Isten, aki az élet oldalán áll. A jövő oldalán áll. Olyan országot ígér, ahol helyreáll az isteni rend. Ahogyan egyik lelkész barátom fogalmazott: „Izrael helyreállításában megnyilvánuló isteni áldás” jelenik meg ezen próféciában.

Nekünk is szól ez a vigasztalás, akik hiszünk ennek az országnak az eljövetelében, amelyet később maga a názáreti Jézus is meghirdetett. Nekünk szól, akik hiszünk „a csatornák mentén növekedő fűzfák” esélyében, a „víz mellett növekedő fű” igazságában. Nekünk, akik reménységre hívattunk el, és akik Jézusban megismertük, hogy Istennél mindig van egy újabb vigasztaló szó, egy újabb holnap, a mai őszi leltárunk után is.

Leltározunk. Önvizsgálattal. Tanulni kell ezt is. Rowan Williams volt canterburyi érsek Tanítványként az úton – A keresztény élet esszenciájáról című könyvének az előszava fogalmaz ekképpen: „A rendszeres önvizsgálatot meg kell tanulni: nem könnyű ismételten rákérdezni, hogy vajon mennyire vagyunk következetesek és őszinték, mennyire vesszük komolyan, amit mondunk.” Az Isten előtti leltár csak őszinte lehet, mert ott kiderül, mennyire vesszük őt komolyan, mennyire igaz, amit hiszünk, ahogyan hiszünk, amit teszünk, ahogyan teszünk. „Én vagyok az első és az utolsó” – szól az isteni kinyilatkoztatás, amelyet Krisztus megismétel a Jelenések könyvében, ahol az új Jeruzsálem, az élet fája, az élet forrása jelenik meg, csoda szép harmóniában mai igeszakaszunkkal.

„Itt van az életem, / Ezen a mérlegen, / Elegánsan fogadom a hírt” – énekli a kortárs popsztár (Lovasi András). Ma mi is mérlegre tesszük az életünket. Mi, akik hisszük, hogy akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten lányai és fiai, Isten gyermekei. Adja Isten, hogy áldás legyen leltárunkon! 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 39–40. számában jelent meg 2020. október 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!