Licisták az Estöri döntőjében!

Licisták az Estöri döntőjében!

Share this content.

Forrás: bdeg.hu
Sopron – Két líceumi csapat is bejutott az Estöri Kreatív Történelmi Verseny középdöntőjébe, a 10. C három diákja pedig a döntőben is ott lesz. Nem csak az iskolát, Sopront is képviselik.

Közel nyolcvan csapat jelentkezett idén az ötödik alkalommal meghirdetett kreatív történelmi vetélkedőre, az Estörire, s bár a vírushelyzet miatt az idén sok minden másként történt, mint az előző években, a feladatok ugyanakkor nem lettek könnyebbek.

A soproni Líceumból két merész csapat Barlai Zsófia tanárnő segítségével, a 10. B-s Dobó Gréta, Hegyi Virág és Németh Zsófia, valamint Németh-Tóth Viktoria tanárnő felkészítsével a 10.C-s lányok sikerrel vették az elődöntő akadályait. Utóbbi csapat - Horváth Eszter, Domonkos Petra és Lendvai Cintia - a középdöntőből is továbbjutott, így ott lesznek Sopron és a Líceum képviseletében a legjobbak között.

Domokos Petra

Horváth Eszter

Az Estöri nemcsak arról híres, hogy szerteágazó és mély történelmi tudást feltételez a versenyzőktől, valamint hogy mindezt kreatív köntösben kéri számon a diákoktól, hanem az sem árt, ha jó előadó van a csapatban. Az első forduló tesztje persze ezt még nem éreztette, de a középdöntő másfél perces vidója és a hat perces előadás már annál inkább.

Lendvai Cintia

A prezentációban a diákok egy konkrét szituációt, jelenséget jártak körbe, amely az idei versenytematikához kapcsolódik. Ezúttal a férfi és női szerepek álltak a középpontban, a versenyőknek azt kellett bemutatniuk, hogyan éltek elődeik a 19. század első felében. Ehhez kellett a kreatív vidós tartalmat is elkészíteni. Horváth Eszter, Domonkos Petra és Lendvai Cintia Kis Jánost, Dukai Takách Zsuzsannát és Dukai Takách Juditot személyesítették meg és kiválóan megoldották a feladatot: 

Huszonnyolc középdöntős csapatból 14 jutott a döntőbe, rájuk további kihívások várnak. A döntőt megelőző időszakban fel kell építeniük egy, a versenybizottság által meghatározott korabeli személy profilját (közösségi média felületen), majd a döntő napján az általuk készített Instagram oldalhoz, valamint a verseny tematikájához kapcsolódó egyéb szóbeli és gyakorlati feladatokat kell megoldaniuk.  A döntő versenykiírását még nem konkretizálták, de annyit már tudni lehet, hogy a járványhelyzet idén nem teszi lehetővé a kismartoni kastély gálaműsornak is beillő döntőjét. Az még nem dőlt el, hogy Budapesten személyes részvétellel, vagy online rendezik meg az idei nagy történelmi vetélkedő zárását.  

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!