Skip to main content

Luther Márton

Luther Márton (1483–1546), a reformáció elindítója Ágoston-rendi szerzetesként a búcsúcédulák elleni fellépés jegyében fogalmazta meg legfőbb állítását: csakis Isten adhat üdvösséget az embernek.


Luther Marton festmeny id Lucas Cranach

Luther Márton – német nevén Martin Luther – eredeti családneve Luder volt. Hans, a parasztcsaládból származó édesapa vájárként kezdte, de szorgalmának és talpraesettségének köszönhetően idővel három kis olvasztóhuta bérlője lett. 1496-ban, harminchat évesen már Mansfeld város vezető testületének, a Négyek tanácsának tagja volt. Fontosságát jelzi, hogy Mansfeld grófjával együtt ez a grémium irányította a város életét.

Luther édesanyja, Margarethe a kor szokása szerint a ház körüli munkákat intézte, és ellátta az egyre gyarapodó családot. Gyermekei közül az elsőszülött Márton 1483. november 10-én jött világra Eisleben városában.

Luther iskolaévei

Luthert ötéves korában apja a mansfeldi latin iskolába íratta be, ahol régi, középkori módszerekkel folyt az oktatás. A kisdiákokba a szó szoros értelmében beleverték a latint, az írást és az olvasást. 1497-ben apja Magdeburgba, egy sokkal igényesebb iskolába küldte Luthert, aki egy év múlva Eisenachban folytatta tanulmányait. A család jó anyagi helyzete megengedte, hogy tanulmányait Luther 1501-ben az erfurti egyetemen folytathassa. Az apa minden nélkülözhető garast elsőszülött fia képzésére fordított, mert jó hírű jogászt és úriembert akart faragni Márton fiából.

Az erfurti egyetemet 1392-ben alapították, Luther ifjúkorában a legfontosabb német egyetemek közé tartozott. A jó eszű, szorgalmas Márton 1502-ben megszerezte a baccalaureusi fokozatot, 1505-ben pedig magiszter lett. Apja rendkívül büszke volt rá, és remélte, hogy fia mint végzett jogász a választófejedelem udvarában kap majd állást.

Luther azonban a legenda szerint 1505. július 2-án egy vihar közepette megfogadta, hogy ha túléli az égi veszedelmet, beáll szerzetesnek. A vihar elmúlt, Luther pedig – barátai lebeszélése és apja fenyegetése ellenére is – megtartotta ígéretét, és 1505 júliusában belépett az erfurti Ágoston-rendi kolostorba, ahol egy évvel később letette a szerzetesi fogadalmat.

1507-ben Luthert áldozópappá szentelték. Még ugyanabban az évben teológiai tanulmányokba kezdett, és ekkor kezdte el az eredeti görög és héber nyelven tanulmányozni a Bibliát.

A fiatal szerzetest nagy megtiszteltetés érte, amikor felettese, Staupitz 1510-ben Rómába küldte egy másik társával együtt, hogy intézkedjenek rendjük néhány dolgában. A két Ágoston-rendi barát 1510 novemberének közepén a havas hegyeken keresztül gyalog tette meg az utat a „szent városba”. Luther számára sok szempontból csalódást okoztak a pápai székhelyen tapasztaltak. Leginkább a neki oly fontos hitéletbeli felszínesség viselte meg.

Luther, a reformáció elindítója

Luther Marton szerzetes id Lucas Cranach rezmetszete 1520
Luther Márton szerzetes (id. Lucas Cranach rézmetszete, 1520)

Luther Márton 1512-ben a teológia doktora lett, és még ugyanabban az évben megkapta a Bölcs Frigyes szász választófejedelem által 1502-ben alapított wittenbergi egyetem bibliai tanszékének professzori állását.

Luther nemcsak szerzetesi időszakában, hanem professzori évei alatt is sokat vívódott, miközben Isten kegyelmét kereste. A nagy felismerés Pál apostol Rómabeliekhez írt levelének tanulmányozása közben érte őt a wittenbergi kolostor toronyszobájában: az ember kizárólag Isten kegyelméből igazulhat meg, nem pedig jócselekedetei által.

Életében újabb mérföldkőhöz ért 1514-ben, amikor egyetemi oktatói állása mellett a wittenbergi városi templom prédikátorává nevezték ki. Luthert egyre jobban zavarta a búcsúcédulák árusítása, mivel gyülekezetének tagjai a gyónás és Isten feloldozó szava helyett a búcsúcédulák hamis erejében hittek. Azt hirdették ugyanis a bűnbocsátó cédulákat árusító papok – élükön Johann Tetzellel –, hogy a búcsúcédulák megvásárlásával lelki üdvösséget lehet biztosítani akár a már túlvilágra költözöttek számára is. Luther a Szentírásra alapozva szilárdan hitt abban, hogy csakis Isten adhat üdvösséget, és erről, illetve a búcsúcédulák kereskedelme ellen is többször prédikált.

1517. október 31-én végső elkeseredésében levelet írt egyházi feletteseinek a témában, amelyhez kilencvenöt tételben megfogalmazott vitaanyagot mellékelt. Abban reménykedett, hogy a levele alapján kialakuló disputa megszünteti majd a nézeteltéréseket és a visszaéléseket. Az, hogy Luther ezen a bizonyos napon valóban kiszögezte-e tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára, kérdéses, de a hagyomány mindenesetre így tartja. Azóta is október 31. a reformáció ünnepe a protestáns egyházakban.

Wittenberg vartemplom
A wittenbergi vártemplom

Tételeit püspökein kívül néhány barátjának is elküldte Luther. 1517 végére tételei nyomtatásban is megjelentek Lipcsében, Nürnbergben és Bázelben. Egyes humanista tudósok és fejedelmek egyetértettek vele, de a római kúria teljes mértékben elutasította a tételeket. A legélesebb kritikát magától Tetzeltől kapta, aki halállal is fenyegette, és követelte, hogy Luthert is égessék meg, akárcsak 1415-ben a cseh Husz Jánost (eredeti nevén Jan Hust).

A Luther által megszólított püspökök reakciója lassú volt és óvatos. Először a pápát értesítették a „lázadásról”, majd megkérték Luther feletteseit, hogy csillapítsák le őt. Bár mindkét fél részéről történtek pozitív lépések – a Luther által ismertetett hibákat néhány püspök még elismerte a reformáció elején, ő pedig kifejtette, hogy tételeivel a visszaéléseket akarta megszüntetni, nem pedig a pápaság intézményeit megtámadni és megingatni –, azonban a lavinát már nem lehetett megállítani. A pápai kúria keményen reagált, és 1518-ban megbízta az eretnekbíróságot Luther ügyének kivizsgálásával. A folyamat 1519-ben, az új császár, V. Károly megválasztása után kapott lendületet.

Luther az őt ért állandó támadások miatt kénytelen volt vallási nézeteit önálló teológiává alakítani. 1520-ban három nagy tanulmányt írt: A német nemzet keresztény nemességéhez, Az egyház babiloni fogságáról és A keresztény ember szabadságáról című munkákat. Ezen írásaival teljesen elhatárolódott Rómától.

1520-ban ismét elindították ellene az eretnekpert. Ennek csúcspontja a X. Leó pápa által 1520. június 15-én kibocsátott kiközösítő bulla, az Exsurge Domine volt. A Johann Eck és a leuveni teológusok által megfogalmazott irat negyvenegy, Luther által visszavonandó tézist sorolt fel. Elrendelte, hogy nyilvánosan égessék el Luther írásait, megtiltotta – még a császárnak és a fejedelmeknek is – Luther tanainak védelmét vagy támogatását, és hatvannapos határidőt adott az eretnek lázadónak a tételek visszavonására, különben hatályba lépett a kiközösítő bulla.

Luther tüntetőleg reagált erre: az irat által számára megszabott határidő napján, 1520. december 10-én elégette a pápai kiátkozó bullát, valamint az egyházi törvénykönyvet és ellenfelei könyveit azon a helyen, ahol most Wittenbergben a Luther-tölgy áll. Ez a cselekedete végleges és visszavonhatatlan szakítás volt Rómával. A pápa 1521. január 3-án Decet Romanum Pontificem bullájában kimondta Lutherre az egyházi átkot.

Luther a wormsi birodalmi gyűlésen

Az 1519-ben, mindössze tizenkilenc évesen császárrá választott V. Károly uralkodása elején többek között arra kötelezte magát, hogy nem hoz fontos döntést a rendek nélkül. Tudta, milyen nagy hatással vannak birodalmában Luther nézetei, illetve azzal is tisztában volt, hogy több fejedelme is szimpatizál a lutheri tanítással. A reformátor oldalán álló fejedelmek abban reménykedtek, hogy Luther gyengíteni fogja a pápai kúria befolyását a német birodalmi politikára. Luther protektorának, Bölcs Frigyes szász választófejedelemnek saját érdeke is fűződött ahhoz, hogy ne átkozzák ki és ne tartoztassák le védencét anélkül, hogy őt magát meghallgatnák.

Így V. Károly császár végül arra kényszerült, hogy a fejedelmek nyomására meghallgassa az eretnek lázadót az 1521-es wormsi birodalmi gyűlésen. Sőt Bölcs Frigyes kérésére védőlevelet írt és kíséretet biztosított Luther számára.

Luther 1521. április 2-án indult el Wormsba. Már az odautazás sem volt az egyház által elvárt vezeklésmenet – inkább diadalmenethez hasonlított –, mivel Luthert mindenhol lelkesedéssel fogadták. Útközben Eisenachban, Gothában és Erfurtban prédikált. Wormsban, ahova április 16-án érkezett meg, a nép ünnepelve fogadta.

Luthernek kétszer kellett a császár előtt megjelennie, és mindkét alkalommal egyértelműen felszólították, hogy vonja vissza tanítását. Mivel azonban nem győzték meg az ellene felhozott érvek, nem volt hajlandó semmit sem visszavonni.

Luthert elengedték. A császár által kiadott védőlevele huszonegy nap szabad elvonulást biztosított, Luther pedig április 25-én hazautazott.

Szerzetesből lovag

Miután Luther és az őt támogató fejedelmek elhagyták Wormsot, a császár birodalmi átokkal sújtotta Luthert. Attól kezdve bárki szabadon üldözhette és megölhette. Bölcs Frigyes azonban ekkor sem hagyta védencét: a Wittenbergbe vezető úton elraboltatta és titokban Wartburg várába vitette a reformátort. Itt az egykori szerzetes György lovag álnéven élt a toronyszobában, ahol körülbelül tíz hét alatt lefordította az Újszövetséget görögről német nyelvre. Munkája 1522-ben megjelent nyomtatásban is. Az Ószövetség fordítása 1534-ben látott napvilágot. Luther bibliafordítása lett a német irodalmi nyelv alapja.

A reformátor több hónapos távollétében Wittenberg a reformáció centruma lett, ahol a reformáció számos elképzelése megvalósult. Például 1521-ben három pap megházasodott, illetve a miséket is megreformálták. Luther az eseményeket Wartburgból figyelte, miközben szoros levélkapcsolatot tartott fenn wittenbergi társaival. Egyetemi oktatótársa, munkatársa és barátja, Philipp Melanchthon 1521-ben megírta a Loci Communest, amellyel teológiailag is megfogalmazta a reformáció gondolatait.

Johannes Bugenhagen es Luther Marton es Philipp Melanchthon reformatorok kiallitasreszlet Lipcse regi varoshaza
Johannes Bugenhagen, Luther Márton és Philipp Melanchthon reformátorok (kiállításrészlet a régi lipcsei városházán)

Luther 1522-ben a reformáció radikális ága, az úgynevezett rajongók – élükön Andreas Karlstadttal – miatt kénytelen volt visszatérni Wittenbergbe, mivel a reformációért való rajongásukban oltár- és képrombolásig ragadtatták magukat, nagy pusztítást okozva ezzel a templomokban. Luther böjti prédikációival igyekezett a reformáció mozgalmát a helyes mederbe visszaterelni.

Luther és a parasztháború

A reformáció során, 1524-ben parasztlázadások lángoltak fel a sváb területeken, egy évvel később Münzer Tamás (Thomas Müntzer) pap és Luther egykori követője lett ezeknek a közép-németországi lázadásoknak a vezére. A lutheri tanításokra hivatkozó rajongók a gazdasági viszonyok jogszerű átalakítását követelték akár a fensőbbségek letaszítása árán is.

Prédikációiban – melyeket a lázongó területeken is tartott – Luther az erőszakos cselekmények ellen fordult. Arra szólította fel az embereket, hogy szabaduljanak meg a fensőbbségek önkényuralmától, de ne politikai és gazdasági, hanem szellemi értelemben. A parasztok oldaláról elutasításra talált Luther, mivel nem támogatta követeléseiket, hiszen a parasztok abban bíztak, hogy a reformátor gondjaikat, problémáikat is magáénak érzi.

Luther, a termékeny alkotó

Luther rengeteget dolgozott: prédikált, zenét szerzett – például huszonhat általa jegyzett ének található az Evangélikus énekeskönyvben –, valamint megszámlálhatatlan mennyiségű tanulmányt, értekezést és könyvet írt.

Luther egész életében hangsúlyozta és nagyon fontos feladatának tartotta az evangélium hirdetését és magyarázását. Ennek jegyében például 1522 és 1524 között prédikációs körutazást tett Közép-Németországban.

Luther nem akart új egyházszervezetet létrehozni, azonban a választófejedelmek is szorgalmazták, hogy minél részletesebben fejtse ki tanítását a reformáció értékeinek megszilárdítása érdekében. Luther a gyülekezetekben tett vizitációi során megtapasztalta, milyen nagy szükség van az alapvető teológiai kérdések tisztázására például a keresztség, a gyónás és az úrvacsora témájában. Az egyszerű népnek szánt tanítását a Kis kátéban, a Keresztelési könyvecskében és az Esketési könyvecskében foglalta össze. Luther a Kis káté előszavában azt írja, hogy „aki ezeket nem tudja kívülről, az nem nevezhető keresztyénnek”. A papoknak, lelkészeknek szóló dogmatikai tanítását a Nagy kátéban írta le.

Luther házassága Bóra Katalinnal

Wittenberg Luther haz G.A.Lehmann rezmetszete 1800 korul vagott
A wittenbergi Luther-ház, korábbi ágostonos kolostor (G. A. Lehmann rézmetszete, 1800 körül)

Luther Márton 1525. június 13-án kötött házasságot Bóra Katalinnal, német nevén Katharina von Borával, egy kolostorból megszökött apácával, aki Luther tanainak hatására kilencedmagával hagyta el a zárdát. Úti céljuk Wittenberg volt, ahol hamarosan új otthonra találtak. Bóra Katalin Luther felesége lett.

Házasságukból hat gyermek született. Kata asszony igazi háziasszonnyá vált. Nagy háztartást vezetett, saját gyermekein kívül diákokat kosztoltatott, földet bérelt és művelt, sört főzött, nemegyszer harminc embert látott vendégül férje munkatársai és a reformáció Európa-szerte odasereglett hívei közül.

Esküvője után Luthernek helyreállt a kapcsolata apjával is, mivel az öreg Luder ismét szeretett fiát látta a családot alapító Mártonban.

Luther utolsó évei

Luther utolsó éveit különböző betegségek nehezítették. Ezenkívül erősen megviselte Magdalena nevű leánya 1542-ben bekövetkezett halála.

A wittenbergi egyetemen szinte élete végéig tanított. Utolsó előadását az alábbi szavakkal fejezte be: „Ich bin schwach, ich kann nicht mehr”, vagyis „Gyenge vagyok, nem bírom tovább!”.

Luther Marton vegrendelete reszlet
Luther végrendelete

A betegségek gyötörte Luther 1546. január 17-én indult utolsó utazására szülővárosába, Eislebenbe, ahol az egymással veszekedő mansfeldi grófokat akarta kibékíteni. Békítési szándékát siker koronázta, a civakodó testvérek kiegyeztek.

Luthernek már nem volt több ereje hazautazni Wittenbergbe. 1546. február 18-án eislebeni halálos ágyán ekképp imádkozott: „A kezedbe ajánlom lelkemet. Te váltottál meg engem, hűséges Istenem!” Luther Márton utolsó szavai is elhíresültek: „Koldusok vagyunk, ez így igaz!”

Négy nappal később nagy gyászmenet hozta a reformátor holttestét Wittenbergbe. Luthert 1546. február 22-én temették el oda, ahol reformátori „pályafutását” kezdte: a wittenbergi vártemplomba.

Luther Marton sirja wittenbergi vartemplomban
Luther Márton sírja a wittenbergi vártemplomban

Kapcsolódó cikkek