A mártír kántor fia

A mártír kántor fia

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Prőhle Gergely
Odesszai utazásunk terve régen érlelődött. A Fekete-tenger partján fekvő, Ukrajnához tartozó kikötőváros az elmúlt évtizedekben a legkülönfélébb témák kapcsán bukkant fel az életemben.

Még gimnazista koromban egy Iszaak Babel-novella elemzése és Eisenstein Patyomkin páncélos című filmtörténeti jelentőségű alkotása kapcsán; aztán a városalapító, egyébként német evangélikus nemesi családból származó Nagy Katalin cárnő életrajzát olvasva; később, diplomáciai munkám során mint stratégiai fontosságú kikötőváros, amely az ukrán–orosz viszony jövője szempontjából fontos szerepet tölt be. Ám mindezek hátterében végig ott volt az az információ, amely még gyerekkoromban ütött szöget a fejembe. Nyolc-tíz éves lehettem, amikor szüleim magukkal vittek a világhírű pianista, Szvjatoszlav Richter hangversenyére az Erkel Színházba. Talán azért is, mert a Szovjetunióból érkező muzsikus nem az elvárt szlávos, hanem az egyértelműen németes Richter nevet viselte, megmaradt bennem a műsorfüzetben olvasható életrajz egyik mondata, amely valahogy így szólt: „Apja az odesszai német közösség kántora volt.”

A velünk élő szocializmus mindent leegyszerűsítő, többnyire hazug világában nem gondoltuk, hogy a többek közt Sztálin-díjjal, Lenin-renddel és a Szocialista Munka Hőse címmel kitüntetett művész életútja, családi háttere, gyermekkorának meghatározó helyszíne milyen tragikus és egyben abszurd módon hordozza, jeleníti meg a 20. század történetét, annak napjainkig érő árnyékát.

Odesszába az orosz–ukrán háború kitörése óta nem olyan könnyű Budapestről eljutni, pedig korábban közvetlen légi járat kötötte össze a két várost. Mi Chișinău, magyarul Kisjenő, vagyis Moldova fővárosa felől, Transznisztrián keresztül utaztunk. A Dnyeszter Menti Köztársaságot, amelynek függetlenségét egyetlen ENSZ-tagállam sem ismeri el, egyfajta utolsó szovjet tagköztársaságként a frissen függetlenné vált Moldovából hasították ki. Ez már önmagában is időutazás: Lenin-szobrok, háborús emlékek mindenütt. Az orosz katonai jelenlét jól látható, Bender vára, amely egykor az ágyúgolyó hátán repülő Münchhausen báró szolgálati helye is volt, s ahol emlékét szobor is őrzi, jelentős föld alatti fegyver- és lőszerraktárt rejt. A Fekete-tenger vidékén a 17. században, az orosz–török háborúk után hozott létre új kolóniákat Katalin cárnő, akinek seregében számos német katona is szolgált. A 19. század elején I. Sándor hívott földművelőket és kézműveseket Dél-Németországból Új-Oroszországba, Novorosszijába. Később más német tartományokból és a Baltikumból is érkeztek német anyanyelvű betelepülők.

A mai Odesszát 1794-ben alapították, és a város üstökösszerű fejlődéséhez – számos más nemzetiség mellett – a németek is jelentősen hozzájárultak. A cártól kapott városrészben létrehozták a Luther-udvart (Lutherhof), amely az évtizedek során komoly intézménykomplexummá vált, iskolával, árvaházzal. Az odesszai lutheránusok lelki otthona a Szent Pál-templom lett, amely 1828-ban készült el, és 1894-ig állt. Átadta helyét az 1897-ben megnyitott, egyszerűbb formában ma is álló, neoromán stílusú épületnek, amelynek alaprajza a wormsi székesegyházra emlékeztet. A szovjet hatalomátvételt követően az evangélikus egyházi szolgálat egyre inkább ellehetetlenült, a harmincas évek sztálini terrorja megtizedelte a gyülekezetet: az utolsó lelkipásztort 1937 októberében kivégezték. Szvjatoszlav Richter édesapját és – mint ő maga vallotta – egyetlen igazi mesterét, a gyülekezet 1926 óta hűséges kántorát és a város zenei életének meghatározó alakját huszonhárom hitsorsosával együtt 1941 októberében lőtték főbe. Moszkvában tanuló fia csak sokkal később értesült tragikus sorsáról. Az épületet ezek után raktárként, majd tornateremként használták, míg 1976-ban teljesen ki nem égett. A városi hatóságok már a romos templom elbontását tervezték, ám a Szovjetunió összeomlását követően megalakult német nemzetiségi szervezet 1990 októberében bejegyeztette az evangélikus gyülekezetet, így sikerült elérni, hogy az újjáépítés ügyének támogatói legyenek. A felújítás költségeinek oroszlánrészét testvéregyházunk, a bajor evangélikusok vállalták magukra, hat és fél millió eurót szánva az építkezésre. A négy harangot Passauban öntötték, a legkisebb kizárólag az odesszai evangélikusok adományaiból készült.

A 20. század elején tízezres nagyságrendű volt az odesszai németek lélekszáma, de manapság alig néhány százan vallják magukat németnek. Az istentisztelet, amelyen részt vettünk, oroszul zajlott. Egy német lány, aki egy ukrán evangélikus lelkész menyasszonya, segített megérteni a meglehetősen zűrzavaros mai helyzetet. Szomorúan hallgattuk a beszámolót arról, hogy Masevszki püspök milyen módszerekkel zár ki gyülekezeteket az egyházból, függeszt fel lelkészeket, miközben mindent megtesz azért, hogy a gyülekezetek vagyonát személyesen hasznosíthassa vagy pénzzé tegye. Az együttműködés a bajor testvérekkel megszűnt, a láthatóan németes precizitással felújított és nyugat-európai ízlés szerint dekorált templom közel sem tölti be azt a hitéleti, valamint a német közösség identitását újra megerősítő szerepét, amelyet a rendszerváltozást követően szántak neki. Bár az egykor jelentős közösség mártírjainak és a neves zongoraművész gyermekkora helyszíneinek tiszteletére is méltó emléktáblákat állítottak fel, még szembetűnőbb a templomkert kerítésén elhelyezett reklám, amely a német minőséget ígérő plasztikai sebészet szolgáltatásaira hívja fel a figyelmet, különös tekintettel az „anti-aging”, vagyis öregedésgátló kezelésekre.

Igazi kelet-európai abszurd: mérhetetlenül gazdag kulturális hagyomány, egy nagy múltú, hitének erejét épületeiben is kifejezni tudó közösség, egy származása és felekezete miatt kivégzett hűséges kántor és a méltatlan utókor, marakodó hitsorsosaink a többszörös diaszpóralétben. És egy zseniális muzsikus, akinek mélyen átélt Bach-interpretációja évtizedeken át szinte megbabonázta a közönséget világszerte. Richternek, a mártír kántor fiának hangfelvételei sokáig emlékeztetnek még az odesszai lutheránusok történetére is.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 37–38. számában jelent meg 2018. szeptember 23-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Címkék: Odessza -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!