Megváltozott és furcsa temetkezési szokások

Megváltozott és furcsa temetkezési szokások

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu, szöveg: Nagy Zoltán
Egy-egy temetésen megjelenő gyakorlat szokásként való elterjedésénél nehéz eldönteni, hogy azt valóban a gyászolók kérése, vágya alakította így, vagy a szolgáltató számára eredményt hozó „sugallata” eredményezte. Ugyanakkor a fájdalmat és a gyászt nem kerülhetjük el. Hogy mire fontos ezekben a napokban és a gyász kapcsán figyelnünk, arra Nagy Zoltán esperes hívja fel a figyelmet.

„– Van lebomló urnájuk?

– Igen, háromféle. Egy földbe temetéshez, a másik kettő vízre helyezéshez. Ezek közül az egyik azonnal elsüllyed, majd a vízben lebomlik, a másik úszik egy ideig, csak ezután süllyed el.”

Ilyen beszélgetésbe nem könnyű belebotlani. Hiszen az emberek legnagyobb részének nem mindennapos, hogy a halállal foglalkozzon. Évente harmincöt-negyven alkalommal találkozom gyászolókkal és kísérem őket a gyász folyamatán keresztül, így azt is tudom, hogy a legtöbben teljesen tanácstalanok, amikor a temetéssel kapcsolatosan hirtelen számos döntést kell meghozniuk egy rettenetesen nehéz lelkiállapotban, ismeretlen közegben, mindezt úgy, hogy vagy egy hosszú folyamat végén, vagy tragikus hirtelenséggel érte őket a veszteség.

Egyre újabb szokások

A fenti valós beszélgetés ugyanakkor jól jelzi, hogy a hagyományos temetkezési formák mellett mára újabbak is megjelennek. Ma már csak néhányan ragaszkodnak kizárólagosan a koporsós temetés hagyományához. Többen választják a hamvasztás utáni urnaelhelyezést, de ezek mellett más temetkezési, illetve kegyeleti szokások is elterjedtek. Bármennyire is érzékeny területen járunk, ha az ember közelebbről tekint rá, ki kell, hogy mondjuk, ez is egy piac. Ám itt még érdekesebben viszonyul egymáshoz a kereslet és a kínálat. A kiszolgáltatott helyzetben lévő hozzátartozók sokkal befolyásolhatóbbak. Azokat, akik hónapokig ápolták szerettüket, még ekkor is az a vágy vezérli, hogy a legjobbat adják meg neki. Egy-egy temetésen megjelenő gyakorlat szokásként való elterjedésénél nehéz azonban eldönteni, hogy azt valóban a gyászolók kérése, vágya alakította így, vagy a szolgáltató számára eredményt hozó „sugallata” eredményezte.

A cikk itt folytatódik.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!