Menjünk mi is Betlehembe! – Angyali üdvözlet 1.

Menjünk mi is Betlehembe! – Angyali üdvözlet 1.

Share this content.

Szöveg: Kertész József
Szentendre – Idén, immár harmadik éve lett hagyománnyá, hogy szentendrei óvodások Jézus a megváltó születését kicsiny ünnepléssel várják. „Horváth-Hegyi Olivér lelkésszel a tavalyi évben már ökumenikussá próbáltuk szervezni a szentendrei egyházak papjaival, lelkészeivel az adventi óvodás alkalmakat” – írta szerkesztőségünknek Kertész József nyugdíjas erdész, utazásszervező, Papp Kornélia néphagyományt éltető óvónő férje, aki a gyülekezetnél felállított első betlehemest készítette. December 2-án Császár Domonkos teológiai hallgató szólt a gyerekekhez a Biblia üzenetéről.

„Menjünk mi is Betlehembe…”

Járt-e Betlehemben a Kedves Olvasó? No, nem az igazi Betlehem városára gondolok, hanem arra, hogy adventtől vízkeresztig eljutott-e szívében a betlehemi istállóig?

2015 adventjében a Szentendrei Óvónők Néphagyományt Éltető Közössége tagjai, óvodásaikkal, azok szüleivel, és talán még sokakkal eljutottunk a betlehemi istálló jászoláig.

Kérdezhetik: mi indított erre az útra bennünket?

Gyürk Dorottya alpolgármester asszony kérése volt, hogy az óvodások karácsonyváró játszóikat ne a gyertyagyújtás alkalmaikor, hanem más formában, más időpontban mutassák be, színesítve a várakozás időszakának eseményeit. 

Károli Gáspár bibliafordító bíztatása megtalált bennünket: „Üzenetünk van, amelyet tovább kell adnunk szomszédainknak, városainknak és az egész világnak. Örökségünk van, amelyet át kell élnünk és hirdetnünk kell minden újonnan születőnek.”

A városunkban advent idején kiállított faszobrok, amelyek Jézus születéstörténetének állomásait idézik, indították el azt a gondolatot, hogy történjen valami a szobrok körül. Károli bíztatott, mi a SZÓNÉK tagjai pedig advent szombatjain elindultunk az úton. Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkésznek a templom mellett, az utcán elmondott bibliai üzenete indított bennünket szombatról szombatra.

A „betlehemi út” üzenete az első szombaton az „Angyali üdvözlettel” kezdődött. Az evangélikus templom kapujában álló szobor mellett, az Evangélikus Zenei Óvoda óvónői és óvodásai énekeikkel elevenítették meg a jövendölést, az angyal üdvözletét Jézus születéséről.

VIDEÓ:

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!