M. Is. K. A.: ÉRDEKTELENSÉG

M. Is. K. A.: ÉRDEKTELENSÉG

Share this content.

Zene és szöveg: M. Is. K. A. zenekar. Videó: M. Is. K. A. zenekar. Hangmérnök: Rédly Dénes. További szöveg: Evangélikus Élet, Nagy Szabolcs
Budapest – A Luther Kiadó érdekes és különleges kiadvánnyal jelentkezett: Klaus Douglass és Fabian Vogt 40 nap alatt az Én körül című könyvével, amelyben rajzok, belső lelki térképek, sőt hangok és dallamok mélyítik el a Biblia üzenetével való találkozást. A kiadvány magyar változatához magyar keresztény ifjúsági zenekarok írtak szöveget és zenét. A zenei anyagból a M. Is. K. A. zenekar felvételét adjuk közre.

Huszonhatezer megtett kilométer, több mint száznegyven koncert és számos vidám, felejthetetlen pillanat. Jól jellemzik ezek a szavak a Mi Isten Követői vAgyunk zenekar fiatalos lendületét és dinamizmusát, amelyet a tagok hite táplál. Szövegeikben elsősorban a fiatalok mindennapi élethelyzeteire, problémáira keresik a válaszokat Istennél, a Bibliában, a kereszténységben. Pörgős pop-punkot játszanak, olykor a jamaicai eredetű skával fűszerezve, amelyet olykor egy tradicionális dal feldolgozása követ. De a koncerteken azon sem kell meglepődni, ha az elektromos gitárok mellett időnként előkerül a tangóharmonika is. A együttes tagjait az mozgatja, hogy mit jelent kereszténynek lenni ma. Csadó Balázs lelkész, a zenekar frontembere a következőket mondta erről: „Az élet minden területén meghatározó kell, hogy legyen a hitünk. Akár szórakozunk, akár dolgozunk, akár a családunkkal vagyunk, vagy épp ismeretlenek közé keveredünk. Nem lehet szétválasztani a kereszténységünket az életünk egyéb területeitől! Vagy keresztény vagyok, vagy nem… Vegyük észre, hogy felelősséggel tartozunk egymás iránt, az embertársaink iránt, a bolygónk iránt! Ne teherként fogjuk fel a felelősséget, hanem lehetőségként!”

 

ÉRDEKTELENSÉG

 

Érdektelenségből jeles, gratulálok ember! 

Dugd csak a fejed a homokba mélyen, a felelősséget meg lökd el magadtól! 

Hibáztasd a rendszert, az úgyis könnyebb! 

Közben észre sem veszed, hogy te is a része vagy, tudom így kényelmes. 

 

Nagyon sok „bölcsességet” hallottam már, 

De a szavaktól önmagában még nem lett jobb hely a világ. 

 

Nézz fel az égre! 

És mozdulj már meg végre! 

A világot csak együtt formálhatjuk át. 

Ha nem tetszik amit látsz, 

A jövődtől mondd mint vársz? 

Ha nem teszel semmit, akkor csak egy helyben állsz! 

 

Nem érdekel, hogy ezrek elesnek, és halnak éhen. 

A hitükért a halálba mennek, katasztrófák az égen. 

„Messze van!” és széttárod a kezed. 

Mégis mit lehet tenni? 

Mint a példázatban a pap meg a lévita továbbsétálsz és ennyi... 

 

Nézz fel az égre! 

És mozdulj már meg végre! 

A világot csak együtt formálhatjuk át. 

Ha nem tetszik amit látsz, 

A jövődtől mondd mint vársz? 

Ha nem teszel semmit, akkor csak egy helyben állsz!

 

Zene és szöveg: M. Is. K. A. zenekar

Videó: M. Is. K. A. zenekar

Hangmérnök: Rédly Dénes

A könyv és a hozzá tartozó dalok 2019. november 22-től megvásárolhatóak a bolt.lutherkiado.hu címen.

 

„Ki is vagyok én tulajdonképp? – ez talán az élet legizgalmasabb kérdése. Mi rejtőzik bennem, abban az emberben, akinek létezését megannyi társadalmi minta és személyes döntés befolyásolja? Milyen vágyaim és lehetőségeim vannak, melyeket még soha nem kutattam ki magamban?

E könyv pimaszul azt állítja, hogy a Biblia elvezeti az embert önmagához azáltal, hogy megismerteti Isten látásmódjával. Legyen ez tehát meghívás és kihívás egy merész expedícióra saját magunk felé – egyben egy negyvennapos felfedezőút Isten csodálatos története mélyére az emberrel, aki nélkül ma nem volna modern Európa.

A lét legmélyebb kérdéseit feltárva megismerkedünk a Biblia központi gondolataival, és egy olyan átfogó tudásra teszünk szert, melynek segítségével valóban egyre mélyebb ismeretet szerzünk önmagunkról. A jóleső barangolás során sok-sok lenyűgöző kincsre fogunk lelni…”

 

A könyvről itt olvashatnak bővebben.
A kötet bemutatására 2019. november 29-én, pénteken, az Evangélikus könyvesboltban (1085 Budapest, Üllői út 24.) kerül sor 18 órai kezdettel.
Facebook esemény.

Címkék: M. Is. K. A. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!