Nem mentes

Nem mentes

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Stifner-Kőháti Dorottya
Kedves Olvasó, kitalálja, mi a közös a felsorolt termékekben? Koffeinmentes kávé, alkoholmentes sör, cukormentes csokitorta, illatanyagmentes szappan és tusfürdő, színtelen körömlakk, gluténmentes kenyér, laktózmentes tej vagy a legújabb: sertéshúsmentes (növényi) szalonna (!). Bizony, valamennyiből kivonták az allergiát előidéző vagy éppen a hízást okozó adalékanyagokat.

Jó, hogy ma már van módunk választani, és dönthetünk csokiszirup és „light”, cukormentes sütemény között. Elismerés illeti az ilyen termékek kifejlesztőit, hiszen ha valamilyen betegség miatt kényszerülünk kerülni az említett élelmiszerek időzített bombaként viselkedő alkotóelemeit, akkor az életminőségünk, az egészségünk megmentőivé válhatnak ezeket a fejlesztések.

Ugyanakkor azon is elgondolkodhatunk, hová is fejlődött a világ pár évtized alatt. Ma az élelmiszer- és a kozmetikumokat előállító vegyiparban szinte már minden megoldható, és igény is mutatkozik az ilyen termékekre. A kisördög mégis azt súgja: egy koffeinmentes kávéból vagy egy édesítőszeres csokiból nem éppen az lett kivonva, ami a lényegéhez tartozik? E sorok írója nem jutott döntésre, hiszen bevallja, évek hosszú sora óta rendszeres fogyasztója a „light” termékeknek, sőt egyik szerette révén a laktózmentes élelmiszereket is behatóan megismerte. „A mentes” ételek-italokkozmetikumok nélkül ma már elképzelhetetlen az életünk: a környezeti ártalmak miatt annyiféle allergia ütötte fel a fejét, hogy így kell vigyáznunk magunkra.

Miközben a sokféle „mentes” termék fogyasztása elfogadott életmóddá vált, talán nagyon is érthető módon – nem reprezentatív felmérésem szerint – óriási vágy támadt az emberben minden iránt, ami tényleg, egészen, maradéktalanul „az, ami”. Nem light, nem pótszer, nem helyettesítő. Annál is inkább, mert ez a „lightosodás” nemcsak a boltok polcain sorakozó árukat érte utol, hanem belopakodott emberi kapcsolatainkba, társadalmi, családi, baráti, munkahelyi közösségeinkbe, kommunikációnkba. Sok sebet kapunk és adunk ennek eredményeképp.

A médiával is résen kell lenni, s nemcsak a „fake news”, azaz a hazug, megtévesztő hírek, internetes tartalmak mezején, hanem a tévék ártatlannak tűnő esti műsorfolyamán lazítva is. Ezek a médiatermékek például álreality stílusukkal elhitetik nézőikkel: szavak, tettek, gesztusok akkor is betöltik funkciójukat, ha lényegük, tartalmuk, súlyuk már nincs is. Sőt magára vessen, aki ebben a világban még bármit is komolyan vesz…

A reformáció ötszázegyedik évében, még a tavalyi ünnepi esztendő hatása alatt biztos vagyok benne, sokan érezzük úgy: rendkívüli módon megajándékozottak vagyunk, hogy evangélikus keresztényként a lutheri reformáció egyházában élhetünk fél évezreddel a világot megváltoztató folyamatnak a kezdete után. Mert az, ami akkor történt, bizony, „az, ami”. Száz százalékig! A tisztára, igazra, hitelesre, az „igazat mondd, ne csak a valódit”-ra éhező-szomjazó ember ötszázegy évvel ezelőtt nem csalódott, mint ahogyan ma sem csalódik, ha végigolvasta-olvassa Luther 95 tételét, ha fellapozza Szentírás-magyarázatait, igehirdetéseit, asztali beszélgetéseit, levelezéseit. Luther rámutatott a Lényegre: solus Christus, sola Scriptura, sola fide, sola gratia.

Ez a „rámutatás” megrengette az akkori világot, fejedelmeket és népeket; emberek hitét, életét rázta fel, adott lendületet, bizakodást, tettvágyat. Fénnyel sugározta be korát, úgy, hogy a fény ma is élesen világít. Evangélikusnak lenni jó, mert – ahogy nemrég egy riportalanyom mondta – „itt az lehetek, aki vagyok”.

Nem Luther Márton, hanem Jézus Krisztus az, akit követünk, akinek az életet és az üdvösségünket köszönhetjük – de reformátorunkért és társaiért, akik hitvallási iratainkat megfogalmazták, szavaikat lemérték az Ige mércéjén, életük hitelével álltak ki bíráik elé, őértük most, az ötszázegyedik évben is hálával tartozunk mindannyiunk Urának! Az, hogy a reformáció ünnepén világszerte sok tízmillió evangélikus énekli az anyanyelvén az „Erős vár”-at, hallgatja az igehirdető lelkészeket és lelkésznőket (!), imádkozik, és olvassa anyanyelvén a Szentírást, olyan kincs, olyan érték, olyan láthatatlan szálakkal összekötött erős közösség, amely átível az időn, a téren, és reménnyel tölt el az ötszázkettedik év felé indulva is.

Miközben a „light világ” megóv sok mérgező, káros, ártó adaléktól, sok hamisított, mesterséges, veszélyes pótlékkal is teletömi testünket-lelkünket-szellemünket. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik. Szükségünk van minden erőre, szeretetre és józanságra. A tekintetünk iránya egy Lutherével: Krisztusra nézünk, a keresztre, az üres sírra, és az ő szaván tájékozódunk. Aki helyettünk és értünk halt meg, nem szenvedés- és konfliktusmentes megoldást keresve, könnyednek vagy lightnak nem nevezhető módon.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 41–42. számában jelent meg 2018. október 21-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!