Nemzetközi ökumenikus szerzetestalálkozót rendeztek Németországban

Nemzetközi ökumenikus szerzetestalálkozót rendeztek Németországban

Share this content.

Forrás: Magyar Kurír
Selbitz – 13 ország 38 képviselője vett részt a 37. nemzetközi ökumenikus szerzetestalálkozón (EIIR) július 4. és 10. között a németországi Selbitzben. Magyarországot Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita képviselte.

A találkozónak a Krisztusi Testvérközösség (Christusbruderschaft) rendháza adott otthont, amelyet a második világháború utáni lelkiségi megújulás idején alapított a többségében evangélikusok által lakott területen egy lelkészházaspár. A résztvevők közelebbről is megismerhették ezt az azóta is élő és lelkileg termékeny közösséget, amely a napi imádságon kívül lelkigyakorlatos házat tart fenn, valamint idősek és hajléktalanok ellátásáról gondoskodik. A találkozó szerzetesei bekapcsolódtak a közösség imáiba is, melyek sok szempontból igen hasonlóak a katolikus szerzetesi zsolozsmához.

A találkozót levélben köszöntötte Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka, Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnöke, valamint Musa Panti Filibus, a Lutheránus Világszövetség elnöke. A bevezető előadást Athanagorasz belga ortodox metropolita tartotta, aki arról beszélt, mit adhat ez a találkozó a jelenlevőknek s rajtuk keresztül az egyházaknak, híveknek.

A találkozóról szóló híradás folytatását a Magyar Kurír oldalán olvashatják.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!