Az együttélés világossága | Igehirdetés advent második vasárnapjára

Az együttélés világossága | Igehirdetés advent második vasárnapjára

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu
Advent második vasárnapjának tapasztalata, hogy az első gyertyafény halványan pislákol, mégis érezhető az a szeretet és békesség, mellyel megtölti a sötétséget. Itt, advent közepén figyeljünk erre a gyertyafényre. Figyeljünk rá, hogy ne aludjon ki bennünk és másokban. Legyen gondunk arra, hogy mások is felfigyeljenek rá, mert belőle türelmet és vigasztalást, békességet és szeretet nyerhetünk. Reménységet, hogy Isten jelen van a világ szenvedésében, jelen van a számunkra kifürkészhetetlen, ismeretlen jövőben és jelen van az emberek közötti békétlenségben.

Múlt vasárnap, advent első vasárnapján meggyújtottuk az első adventi gyertyát. Egy édesanya igehirdetését hallgathattam, aki aggódva tekintett kislányának jövőjére. Őszinte aggodalmainak hangot adva érvelt sorozatosan amellett, hogy a világ, amiben élünk egy sötét, rideg hely. Szinte elképzeltem, ahogy lemegy a szószékről, meggyújtja az első adventi gyertyát és ott mondja el prédikációja következő mondatát: Mikor lenne értelme a gyertyagyújtásnak, ha nem a legnagyobb sötétség kellős közepén? Ebben a sötét, rideg valóságban apró reménysugárként érkezik hozzánk advent időszaka. Ebben a négy hétben lehetőséget kapunk arra, hogy rendbe hozhassuk a dolgokat, felövezzük magunkat Krisztus világosságával és reménykedjünk.

A mai vasárnap Pál apostol arról ír, hogy mi a reménységünk tárgya.

Kr. u. 38-ban, Claudius császár kitiltotta a zsidóságot Róma városából, hogy a római birodalom békéjét ne veszélyeztessék, ugyanis egy zsidó vezető zavargásokat okozott a városban. A római gyülekezet körülbelül Kr. u. 50-ben alakult pogánykeresztény többséggel, azonban a levél tartalma és az ószövetségi idézetek sokasága – melyet a mai textusban is érzékelhetünk – azt feltételezi, hogy említésre érdemes zsidókeresztény része is volt a gyülekezetnek. Mindebből arra következtethetünk, hogy a többségben élő pogánykeresztények és a kisebbségben élő zsidókeresztények között zúgolódás lehetett a gyülekezetben, mivel a városban még élhetett az a sztereotípia, hogy a zsidók zavargásokat idéznek elő, erkölcstelenül élnek és a többi, és ezért meg is érdemelték a kitiltást. Pál ezt a gyülekezeten belüli problémát kívánja eloszlatni, amikor levelét írja.

A békétlenség ember és embertársa között tetten érhető, nem csak a Kr. u. 50 körül élő római gyülekezet életében, hanem a miénkben is. Gondoljunk csak arra, hogy mekkora gond van ma az elfogadással, befogadással. Képesek vagyunk meglátni másokban a pozitívumokat, még inkább a negatívumokat, de nehezünkre esik az, hogy meglássuk: mások is ugyanolyan esendő, hibát hibára halmozó emberek, mint mi vagyunk. Másokat mindig éppen a legjobbnak, vagy a legrosszabbnak látjuk, miközben bele se gondolunk abba, mennyire szövevényes és árnyékolt egy emberi élet. Tudatlanok vagyunk és a tudatlanságunk abból fakad gyakran, hogy a megismerés hajlandóságát is elfojtjuk. Mindez félelmet és gyűlöletet szül bennünk és nem marad életünkben semmi más, csak a magány. Hol van ebben a békétlenségben advent?

 

A cikk teljes terjedelmében a KötőSzó blogon olvasható.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!