Ma Magyarországon a keresztények homoszexualitásról alkotott véleményformálása leginkább egy ideológia elleni harc benyomását kelti, sokan olyan jelenséget értenek alatta, amelyik fenyegetettséget jelent kereszténységből evidenciaképpen következő értékeik, elsősorban a heteroszexuális család számára. Ennek következménye az a szomorú tapasztalat, hogy a két világ – a keresztény közösségek és a homoszexuális emberek – között idehaza egyelőre nincs átjárás, ami nagyban megnehezíti a téma indulatoktól mentes, párbeszéd-alapú feldolgozását.

Bolhák az elefánt lábainál

A témával (társadalmi nemekkel, esélyegyenlőségi kérdésekkel) foglalkozó újságíróként számos konferencián vettem rész, ahol a „gender versus társadalmi megítélés” diskurzusa hamar átalakult a „melegházasság versus katolikus egyház”, leegyszerűsítő vélemények megfogalmazásának teret engedő vitájává. Az egyházi élethez több szálon kötődő evangélikusként pedig azt tapasztaltam, hogy bármifajta egyházi szervezésű, homoszexualitásról szóló konferencia – ha elvétve vannak, voltak is ilyenek – alkalmával éppen maguk az érintettek nincsenek jelen. Ebből kifolyólag gyakran reflexió nélkül maradnak az itt elhangzó értékítéletek, amelyeknek hangoztatói legtöbbször negatív állításokat fogalmaznak meg róluk (hogy például bűnösök, betegek, perverzek, stb.).

Megfigyeltem, hogy mindkét oldalon – a melegek jogaiért küzdő szervezetek és kutatók részéről, de az egyházak részéről szintúgy – nagy, fenyegető mumust látnak a másik félben. Az egyházak korszellemet és meleglobbit emlegetnek, a civil szervezetek pedig úgy érzik magukat a nagy és erős, jól szervezett (elsősorban a katolikus) egyházzal szemben, mint bolhák az elefánt lábainál. Meggyőződésemmé vált, hogy ezek a félelmek és leegyszerűsítő válaszok elsősorban félreértésekből, információ-hiányból és a két világ közötti eddig át nem hidalt távolságok miatt születnek.

Tovább a KötőSzó blogra.