Lapszemle

Megkezdődött az egyik legbefolyásosabb francia katolikus vezető pere elhallgatott pedofil ügyek miatt

Párizs, 2019. január 7., hétfő (MTI) - Megkezdődött hétfőn Franciaország egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetőjének, Philippe Barbarin bíborosnak, lyoni érseknek a pere, akit pedofil papok áldozatai azzal vádolnak, hogy több mint 25 évvel ezelőtt tudomása volt a molesztálásokról, de nem jelentette a hatóságoknak.

Az érsek és öt további egyházi vezető elleni pert egy 2016-ban szexuális visszaéléssel meggyanúsított pap, Bernard Preynat tíz áldozata kezdeményezte. A meggyanúsított pap csaknem húsz éven át vezetett egy cserkészszövetséget. 2016. január 27-én kezdődött ellene eljárás, miután beismerte, hogy 1986 és 1991 között szexuálisan molesztálta a rá bízott gyerekeket. Ügyvédje szerint Preynat közölte a bíróval, hogy "az egyházi hatóságok 1991 óta ismerték a tényeket", ennek ellenére 2015-ös nyugdíjazásáig gyakorolhatta a papi hivatását. Az áldozatok kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazás elleni panasz elmulasztásának gyanújával tettek feljelentést a lyoni egyházkerület több vezetője, köztük Philippe Barbarin bíboros ellen, aki egy interjúban elismerte, hogy "2007-2008 táján" értesült a pap "viselkedéséről". A bűncselekmény három év szabadságvesztéssel és 45 ezer eurós pénzbírsággal sújtható. Franciaországban eddig két érseket ítéltek el hasonló esetekben: 2001-ben a dél-franciaországi Bayeux püspökét, Pierre Picant három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, két hónappal ezelőtt pedig Orléans volt püspöke, André Fort nyolc év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A lyoni érsek ügye három évvel ezelőtt akkora botrányt váltott ki Franciaországban, hogy a katolikus egyház jelezte: mindent olyan pedofilügyet kivizsgál, amelyben papok érintettek, még a múltban történteket is, s a francia püspöki konferencia a pedofília elleni harc érdekében több intézkedésről is döntött. Ezzel párhuzamosan pedig az ügyészség papi pedofília elhallgatása és segítségmegtagadás miatt indított vizsgálatot a lyoni egyházmegye több vezetője, köztük az érsek ellen is. Miután a nyomozást vádemelés nélkül 2016. augusztus 1-jén lezárták, a panaszosok közvetlenül a bírósághoz fordultak, amely elrendelte a per lefolytatását az érintett egyházi vezetők ellen. A per szerdáig tart a közép-franciaországi Lyon büntetőbíróságán. (MTI, 2019-01-08 11:38:06)