Lapszemle

Orbán Balázs: a falvak már több mint 21 milliárd forintot kaptak az életminőséget javító beruházásokra

Budapest, 2019. október 8., kedd (MTI) - Az ötezres lélekszám alatti kistelepülések már több mint 21 milliárd forintot vehettek kézhez a Magyar Falu Program 75 milliárd forintos, az életminőséget javító beruházásokat támogató keretéből - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Orbán Balázs emlékeztetett, a kormány idén indította el a Magyar Falu Programot, amely a kistelepülések fejlődését, népességmegtartó erejének növelését célozza. A kabinet szándéka, hogy az intézkedés ciklusokon átívelően működjön, ennek érdekében 2020-ra is az ideinek megfelelő, 150 milliárd forintot különített el a programra - fejtette ki. Az államtitkár aláhúzta, a rendszerváltoztatást követően hatalmas forráskivonás jellemezte a magyar vidéket, a Magyar Falu Programnak köszönhetően azonban most egy régóta nem látott lehetőséget kapnak a falvak. Elmondta, ugyan a népességcsökkenés a legkisebb településeken érezteti legjobban hatását, a kormány a 2010 után bevezetett családtámogatási intézkedések elemzésével mégis arra a következtetésre jutott, hogy a fiatalok körében népszerű a falusias életforma. A kabinet célja ezért annak elérése, hogy a városban vagy faluban történő letelepedés kérdése ne életminőségek, hanem életstílusok közötti választás legyen - hangsúlyozta Orbán Balázs. A kormány képviselője közölte, a kistelepülések életminőségének javítására az idén 75 milliárd forintot szánnak 15 alprogram keretében, amelyből tizennégy esetében már le is zárták a pályázati időszakot. Az önkormányzatok még szolgálati lakások kialakítására jelentkezhetnek október 24-ig - tette hozzá. Orbán Balázs tájékoztatása alapján eddig négy alprogramban, több mint 21 milliárd forint értékben történtek meg a kifizetések, összesen 1.454 településnek. A győztes pályázatokból 6 milliárd forintot fordítanak önkormányzati- és 7 milliárd forintot egyházi közösségi terek fejlesztésére, további 4 milliárd forintból 186 településen újulhatnak meg, vagy épülhetnek új orvosi rendelők, 778 település pedig összesen 2 milliárd forintból szerezhet be orvosi eszközöket - mondta. Az államtitkár közölte, a kistelepülések életminőségét javító programpontokban összesen 10.713 pályázat érkezett, amelyek közül 1.398-at egyházi pályázók nyújtottak be. A pályázatokból szolgálati lakások, bölcsődék, óvodák, orvosi rendelők, polgármesteri hivatalok, belterületi utak és járdák, sportparkok, temetők, valamint önkormányzati és egyházi közösségi terek épülhetnek, vagy újulhatnak meg - emlékeztetett. Orbán Balázs kitért arra is, a Magyar Falu Program egészét tekintve eddig az érintett települések 96 százaléka adott be pályázatot, 55 százalékuk pedig már rendelkezik legalább egy nyertes pályázattal. (MTI, 2019-10-09 13:03:40)