Lapszemle

Halottak napja - A katolikusok az összes szentről és minden elhunytról megemlékeznek

Budapest, 2019. október 30., szerda (MTI) - Mindenszentek napján, november 1-jén ünneplik a katolikusok az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án, halottak napján pedig megemlékeznek minden elhunytról, különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekről - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.

Mindenszentek ünnepe kötelező ünnep, az egyház előírása szerint ilyenkor a híveknek kötelező szentmisén részt venniük - írták. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mindenszentek ünnepén, péntek délután ötkor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét, halottak napján reggel pedig a bazilika altemplomában celebrál misét az elhunyt főpásztorokért - közölte Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel. A keleti egyház már 380-ban megtartotta mindenszentek ünnepét, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel - olvasható az MKPK közleményében. III. Gergely pápa (731-741) bővítette az ünneplendők körét: "a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek" emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep - ismertették. November 2-án, halottak napján a katolikus egyház ünnepélyesen megemlékezik minden elhunytról, különösképpen "a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről". Az egyház a "testi feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga hagyományai szerint tesz eleget". Az egyház kezdettől imádkozik az elhunytakért - írták. Felidézték: (Szent) Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy mindenszentek ünnepét követően az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek. A halottak napját először 998-ban tartották meg, majd a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt az ünnep. Az egyház az ünnepen "bizalommal kér" kegyelmet Istentől az elhunytaknak - tették hozzá. (MTI, 2019-11-04 14:48:16)