Lapszemle

Adventi naptárrá változó városháza és koncertek Székesfehérváron

Székesfehérvár, 2019. november 26., kedd (MTI) - A városháza élő adventi naptárrá változik, a Püspöki Palota kertjéből adventi udvar lesz, valamint rengeteg koncert várja a látogatókat az adventi időszakban Székesfehérváron.

A témában tartott keddi sajtótájékoztatón Spányi Antal megyés püspök azt hangsúlyozta, hogy fontos megélni az ünnepeket, szeretetben és lélekben készülni az egyik legnagyobb keresztény ünnepre. Az adventi időszak a belső megújulásról is szól, ebben szeretne az emberek segítségére lenni az adventi udvar - fűzte hozzá. Cser-Palkovics András polgármester arról beszélt, hogy a város ünneplőbe öltözik és különleges programokat kínál ahhoz, hogy bárki megélhesse advent időszakát. Szeretnék elérni, hogy ne ajándékok utáni rohanásról, hanem mosolyról, nyugalomról, lelki felkészülésről szóljon ez a négy hét - mondta. Visiné Farkas Katalin, a Székesfehérvári Egyházmegye munkatársa közölte, hogy szombaton tizennegyedik alkalommal nyílik meg az adventi udvar, amely minden hétvégén várja a látogatókat. A kínálatból kiemelte az egyházmegyei intézmények tanulóinak műsorát, a karácsonyfadísz- és adventikoszorú-készítést, a gyertyagyújtásokat. Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője elmondta, hogy a pénteken kezdődő és december 24-ig tartó Fehérvári Advent programsorozat egyik leghangulatosabb eseménye idén is a Kisangyalok karának vasárnapi fellépése lesz: ez már az ötödik alkalom, amikor a város iskoláinak kisdiákjaiból álló alkalmi kórus a legszebb karácsonyi dalokkal áll a közönség elé a Városház téren. Jelezte, hogy a város adventi koszorúján vasárnap esténként gyújtják meg a gyertyákat. A sajtóanyag szerint különleges vendége is lesz a Fehérvári Adventnek: december 7-én a finn Mikulás érkezik a városba. Minden este élő adventi naptárrá változik a városháza a fényfestésnek köszönhetően: a mesebeli kastély ablakai kinyílnak, s színészek, énekesek, zeneiskolások előadásában hangzik el egy-egy dal, mese, vers a karácsonyig tartó időszakban. A négy adventi hétvégén zenés műsorok, koncertek várják a látogatókat: az első vasárnapon, a Kisangyalok kara előtt Vörös Janka és Fövenyi Máté duóját hallhatja a közönség, utánuk Gájer Bálint koncertje következik. A második hétvégén az Alba Regia Vegyeskar, a Merry Go Round Duó, a Nyári Aliz és Edit, majd a Mits-Horváth Quartet koncertezik az adventi színpadon. A harmadik hétvégén fellép a Vox Mirabilis kórus, a Szőke Nikoletta Quartet, Nagy Lili és Lakatos Levente, valamint Wolf Kati. Az utolsó hétvégén, Bebe, a Boka Boogie Band valamint Szűcs Gabi és Csemer Boglárka zenekarának műsorát hallhatja a közönség. (MTI, 2019-11-27 09:58:44)