Lapszemle

Tóth Melinda – áhítat – Lk 15, 11-32

2012. 04. 14.

Milyen sokszor hallottunk már igehirdetést erről a történetről. Mégis úgy gondolom, szükséges, hogy újra megnézzük, mit is mond nekünk? Életünket fogantatásunktól kezdve függőségben éljük. Nem mindegy egészséges-e az anyukánk, apukánk? Esetleg ha káros szenvedélyekkel él, akkor már rögtön jelentkezik náluk a függőség. Függ az életünk az általuk kapott génektől, személyiségüktől, valójában egész életüktől. Aztán megszületünk és újra, mi is függőségben vagyunk, mert egyikünk százezer Ft -os babakocsiban van, mert erre is van lehetőség; másikunk pedig a használt, megörökölt kocsiban pihen. Tehát függ az életünk rögtön már pár naposan a szociális, gazdasági helyzettől, családi körülményeinktől és akkor a társadalmi különbségekről még nem is szóltam. Elindulunk az óvodába, ott mindez folytatódik. Egészen életünk végéig. Most pedig nézzük a tékozló fiú-t. Ugye nem is gondoltunk még arra, hogy őneki az élete is tele van függőséggel?! De mire is gondolok? Először a vágy függőségében él, mert elgondolja, jobb az az út, ami után vágyódik, mint amiben most benne él. „Jobbra vágyunk, mert ahol vagyunk, ott nem jó nekünk. Valami mindig hiányzik, még a legszerencsésebb életekből is. És ami hiányzik, az - figyeld meg - mindig a legfontosabb.” (Müller Péter) Ez a függősége erős, tettre készteti. Meg akarja valósítani, amit számtalanszor így fejezünk ki: önmegvalósítás. Lehetősége is van rá. Aztán megjelenik benne a pénztől való függőség, mert tudja, enélkül nehéz a világban érvényesülni. Kikéri apjától a vagyon rá eső részét, és elindul a világba, megcsinálni a szerencséjét, megélni az ő saját életét. De gondoljuk csak végig! Fiatal ember, egészséges, tele tervekkel, amikhez valaki (az apa) biztosítja még az anyagi alapot is. Ma milyen sok ember erre azt mondaná: nagyszerű, mert az életben való elinduláshoz mindene megvan. Van benne önbizalom is, de hiányzik a bölcsesség, ami által jól tudna ezzel a lehetőséggel élni, mert közben a függőség még mindig jelen van az életében. Ezeket nem tudja kizárni gondolataiból. Tettei is ezt bizonyítják. Kudarcok sorozatát éli meg, de ezen nem is lehet csodálkozni. Negatív függőségek vannak a személyében és ez mind „ megvalósul.” Kudarcai végén azonban meglátunk benne egy pozitív függőséget, az „atya” iránti függőséget. Visszamegy, mert szerinte még béresként is jobb lesz az élete, mint amit ő idáig megélt, megtapasztalt. Más irányban indul el a gondolata, aztán a szíve és a lába. Ez az „atyai szív” biztonságága által való pozitív függőség. Ennek nem kudarc a vége, hanem egy új élet. Azonban az otthon maradt fiú is függőségben él. Róla sem feledkezzünk meg! Talán az első olvasatra úgy gondoljuk, nála, lélekben nincs semmi probléma, minden jól működik. Valóban így van? Ő a féltékenység függőségében él. A múlt hiányának a függőségében. Nem látja azt a sok jót, áldást, amit az atyai ház az ő számára biztosított, ez a szavaiban is megnyilvánul. Sajnos, hiányzik belőle a megbocsátás, az elfogadás, a szeretet. Ő az, aki dühös, mert „… én megéltem a vallásos életemet, mindig ott voltam az alkalmakon, aktív keresztyén életet éltem… ő (a tékozló fiú) pedig aki most jött haza, kedvesebb az apánknak, mint én? Nem gondolkodunk néha mi is hasonlóképpen? Új ember jön a gyülekezetben, talán sokkal inkább telve van örömmel, bizakodóbb lélekkel, mosollyal és féltékenyek vagyunk rá mi is. Mi ez, ha nem függőség? Két testvér, különböző élettel, de a függőségekben mégis azonosak. De milyen is az Atya, aki a fiak felé mindig bölcsen dönt, válaszol? Egyedül benne nincs függőség. Ő a szeretet teljességében él, ezért tudja jól kezelni mind a két fiát. Jelez a kitárt karjával, hogy nyugalommal térjen haza „eltévedt” gyermeke. Feloldja benne a feszültséget, a múlt bűneit, élete kudarcait. Az Atya egyedül a szeretete által éri el célját fiainál, hogy új élet felé induljanak el. Nekünk is mindig meg van a lehetőségünk arra, hogy ehhez az „Atyai” házhoz visszamenjünk, már más emberként. Aki a szeretetnek a függőségében él. Szabad akarattal meghozhatjuk a döntést: miben szeretnénk élni? Önmegvalósításban, tele feszültséggel, békétlenséggel, egyedüllétben, szeretethiányban, vagy pedig kiegyensúlyozott lelki életben, Istenben bízva és remélve? (evangelikus.hu, 2012-04-17 11:01:06)