Erős várunk...

Erős várunk...

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu, szöveg: Fabiny Tamás
Közismert, hogy az evangélikusok köszöntése – a 46. zsoltár alapján – így hangzik: „Erős vár a mi Istenünk”. A tőle megszokott játékosságával ezt gondolja tovább Kosztolányi Dezső, amikor így fogalmaz: „Erős várunk a nyelv”. Biblia és irodalom egymásba fonódik. A próféták, a zsoltárok vagy az evangéliumok szóhasználata tele van irodalmi leleménnyel, és megfordítva is igaz: a szerzők újra és újra merítenek a Szentírásból. Tegyünk említést a reformátusok himnuszáról, a 90. zsoltárról is: „Tebenned bíztunk eleitől fogva”. Ezt pedig a maga lázadó módján József Attila fordítja ki a Kész a leltár első sorában: „Magamban bíztam eleitől fogva”. Nagy Gáspár aztán még ezen is csavar egyet, amikor így ír: „Magamtól féltem eleitől fogva”.

A szépirodalmat valósággal átszövik a szakrális eredetű metaforák. Miként érthetné valaki Ady költészetét úgy, hogy nem ismeri az olyan fogalmak forrásvidékét, mint frigyláda, Illés szekere, Sion hegy? (Az már a „hitetlenül hívő” költő nyelvi leleménye, hogy Az izgága Jézusok című versében olyan merész jelzőt is használ, mint „elkrisztusodott”.)

Jó tudatosítani, hogy e rovat címe – Lélektől lélekig – Tóth Árpád verséből való.

Hasonlóan gazdagon merít a szépirodalom és a köznyelv a liturgia szövegéből. Az ősi eredetű istentiszteletek egyik legszebb része, amikor felhangzik a „Sursum corda”, vagyis hogy „emeljük fel szívünket!”. Az áhítat nagy pillanata ez. József Attila ennek nyomán A város peremén-ben szinte könyörögve mondja: „Emeljétek föl szívünket! Azé, / aki fölemeli”Kosztolányi pedig így határozza meg az egyedül helyes írói és emberi magatartást: „Kissé lehajtani a fejet. De a szívet, azt föl, föl, barátaim!” Himnusztöredék-ében Juhász Ferenc is beépíti egy versébe ezt a motívumot: „Emeld föl fejedet, büszke nép, / Viselted a világ szégyenét. / Emelkedj magasba, kis haza / Te, az elnyomatás iszonya / Emeld föl szívedet, nemzetem / Lángoljon a világegyetem!”

Az érdekesség kedvéért azt is meg lehet jegyezni, hogy a liturgia idegen nyelvét nem értő egyszerű emberek sokszor félreértettek és eltorzítva használtak egy-egy kifejezést. A „Kyrie eleison” („Uram, irgalmazz”) fohászból, tisztesség ne essék szólván, bizony egy szolidabb káromkodás lett: azt a kirjelejszomát… Az úrvacsora szerzési igéiből a „hoc est corpus meum” („mert ez az én testem”) pedig a hókuszpókusz kifejezésben él tovább.

A cikk itt folytatódik.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!