Öko-gondolatok október 31-re

Öko-gondolatok október 31-re

Share this content.

Ahogyan az egyháznak, a keresztyénségnek és az akkori emberi világnak közel 500 éve szüksége volt reformációra, megújulásra, úgy van szüksége a mai természeti világnak ökoreformációra, megújulásra. Szöveg: Dr. Békefy Lajos

Hiszen ahogyan egykor az egyházat emberek rontották meg, úgy a természetet is emberek rontották meg az elmúlt századok alatt, és sodorták a mai emberiséget az ökológiai katasztrófa felé. Emberek és egész történelmi korszakok bűne, önzése összpontosult abban, amikor akár Keleten, akár Nyugaton, dúlt a haszonleső ész környezeti forradalma. És sok mindent feldúlt. A nyugati gyarmatosítók századokon át rabolták Afrika, Ázsia, Latin-Amerika természeti kincseit, a bolsevik nagy medve szolgái, tudósok és tömegek pedig odáig mentek  gőgjükben, az embernek minden lehetséges önámításban, hogy meg akarták ötéves tervekkel változtatni a folyók természet adta, jó folyásirányát, az időjárás alakulását meteorológiai rakétákkal, s mi mindent akartak még a nép és a párt nevében! Ám a természet mindenütt védte alapvető létjogait, s visszavágott. Katasztrófák, földrengések, Csernobilok, szokatlan természeti jelenségek jelezték a natura tiltakozását, a természet protestálását emberi zsarnokai ellen. Hiszen az egész teremtett világ élő organizmus, s mint minden élő – a természet is élni, túlélni törekszik. Reformáció napjához, emléknapjához, október 31-hez közeledve gondoljuk pár percen át felelősségünket a környezeti, teremtett világért. Mit tehetünk, mit tehet a kárpát-medencei jó 40 ezer református presbiter (és persze evangélikus presbiter - a szerk.), vagy még inkább a honi pármilliós keresztyénség a környezetvédő Jézus, az öko-Jézus követésében a kert-Magyarországért? A természet megtartásáért, megújításért a Kárpát-medencében, a magyar öko-refomációért? Keresve az együttműködést a környezetért felelős kormányzati tényezőkkel, szervezetekkel is?!

ELEINK MODELLJE: ÖKO-KOOPERÁCIÓ, ÖKO-PARTNERI, SZÖVETSÉGES VISZONY A TEREMTETT VILÁGGAL

Tehát mit tehetünk? Igen sokat. Először is szemléletváltásban lehet és kell tennünk. Egészen pontosan vissza kell venni a múltunkból azt, ami jó volt. Mert eleink századokon át tudták szeretni a földet, a parasztgazdaságokban még az utolsó szalmaszálat is felhasználták, jó volt az az állatok etetésére, szalma-, és kukoricacsuhé játékok készítésére, koszorúk fonására, köszörűk tárolására, sőt még ágybetétnek is. És ez csak egyetlen spontán példa. Nem ide kell visszatérni természetesen, hanem a szemlélethez, a viszonyulásmódhoz, a hozzáálláshoz. Ahogyan ők mindenben meglátták Isten ajándékát, s aszerint használták a természet és a föld ajándékait. Puritán, okosan felhasználó, hasznosító, produktívan prosperáló házigazdaságok sokasága, gazdaságos, betakarító és megtakarító szemlélet volt az övék. Amíg az erőszakos kollektivizálás tönkre nem tette századok munkáját. De nem a szemléletet! Azt a szemléletet, amivel hadd írjam itt le: kun őseim gyűjtöttek meg, takarítottak meg terményt, növényi és állati eredetű anyagokat Karcag határában, majd később Bácskában. Utódaikra hagyva takarékos szemléletet is, és olyan viszonyulást a természethez, amiben nem az ember akart uralkodni a természeten, hanem abszolút módon együtt működött vele. Amit a tavasz, nyár, ősz és tél kínált, „parancsolt”, időzített, azzal tudtak, akartak élni. És a föld, az állatok ezt az öko-kooperációs, együttműködő, partneri magatartást meghálálták. Van tehát magatartásmodellünk, van mihez visszanyúlni, amiről napjainkban derül ki, hogy egyre inkább jövőképes. Ma ezt környezettudatos magaratásnak nevezik – lám, nincs semmi új a Nap alatt! Ezt a puritán, öko-partneri, teremtésbeli társas viszonyt ember-természet, Isten-természet-ember hármasságában lehet ma is egyre több helyen és módon tudatosítani, ennek lehetnek presbitereink misszionáriusai, öko-misszionáriusai eleik jó példájának felelevenítésével. Akár gyülekezeti ifjúsági körben találkozókat, beszélgetéseket, öko-délutánokat, estéket szervezhetnek a múlt jó példáinak elmondására. Vagy öko-szombatot, amikor közösen hozzák rendbe, teszik tisztába lakókörnyezetüket, s ennek kapcsán veszik számba az elődök látásmódjának, életmódjának ma is érvényes értékeit, maradandó tanulságait!

AZ ÖKO-JÉZUS KÖVETÉSÉBEN

Bizonyára sokan felkapják fejüket erre a fogalompárosításra, márpedig semmi másról nincs szó, mint a régi, maradandó tartalom időszerű nyelvi formába öntéséről. Mert Jézus maga volt az egyszemélyes és eredményes öko-mozgalom, aki szemléletére tanította tanítványait, majd az egész korabeli világot. S amit ránk hagyott, az a teremtett világ megbecsülésének sok apró lehetősége és módja! Megannyi egyperces öko-áhitat! Jó lenne presbitereknek és nem presbitereknek egyszer a Bibliát, kivált az Újszövetséget ökológiai szemszögből végig tanulmányozni. Ez presbiterképzési program is lehet egyfajta öko-Biblia összeállítása.  
Rögtön felfedezhetjük az Újszövetségben az öko-Jézust, aki végtelen bizalommal fordult és szerette a mennyei Atya által tetemtett világot, a Szent Földet, Palesztinát, földi hazáját növényeivel, állataival együtt. Hány példázatában szól a természetből vett képekkel tanítványaihoz, a sokasághoz?! Igéiben ott van a tenger fövenye, a csillagok sokasága, az aratásra érett, fehérlő kalászokat ringató mezők látványa. És a fügefa, a mustármag, a szőlő, a bor, a só, a fák, a pálmák, a liliomok, a verebek, a szelek, a tevék, a juhok, a bárányok, a disznók, a szamarak, a kakas, a tűz, a forrásvíz, a konkoly és a búza, a hal, a kovász a gyöngy látványtapasztalata. Mindezekkel Jézus ökológiai tágszívűségét, látó szemét, érzékenységét mutatta meg az egykor élőknek és nekünk is. Észrevette, szemre vételezte, majd képiesítette, új tartalommal töltötte be a természet istenadta jelenségeit, fajait és fajtáit. És egyben a jelképek marandóan érvényes, egyetemes szintjére emelte a természeti világ sok alkotását, teremtményét, kincsét, hogy rajtuk keresztül üzenjen nekünk. Jézus a természetet természeti értékében és szellemi rangjában együtt látta és értékelte, reális és eszmei értékében, s visszaadta rangját. Helyreállította öko-méltóságát. És ennek védelmezésére hívott, kötelezett minket is. Jó előre csodálatosan illusztrálta azt, hogy az ember megváltása nem csak lelki folyamat, hanem teremtésbeli esemény is, hiszen csak megváltott, belülről megújult emberek képesek a megújításra kifele is. Azaz, megváltani, megszabadítani az embert bűneitől, megkötöző bilincseitől azzal a következménnyel is jár, hogy felszabadítjuk a természetet a folyamatos pusztítás rabságából, igazi rangjára emeljük, szeretni és tisztelni kezdjük azt, amit a Teremtő létrehozása szekundumában így értékelt: És látta Isten, hogy jó az. Igen, nagyon jó a természet annak, aki jól bánik vele. Jó a jókhoz, rossz a rosszakhoz. S ezt a bánásmódot, az öko-barát, öko-kímélő gyakorlati magatartást élete példájával élte oda Urunk 2000 évvel ezelőtt tanítványai és ellenségei elé! Mert tökéletesen tisztában volt azzal, hogy csak az ember lehet a természet ellensége önzésével, kapzsiságával, nem fordítva! Azzal, amit Pál apostol később így fogalmazott meg: „A teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából arra a szabadságra és dicsőségre, amelyben Isten gyermekei részesülnek…az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik…” (Rm 8,20-22). Sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését – hogy partnere, társa, védelmezője, szószólója legyen az ember, ne ellensége, ne kizsákmányolója. Tudjuk, kétféleképpen lehet pusztítani alapvetően az embert: belülről, belső rombolással, szennyezéssel, tisztátalansággal. Teszik ezt ma is a világ urai sokféle médiummal, eszközzel. És a környezet tönkretételével, környezete szennyezésével. Reformáció hetében, meg utána is tanulmányozzuk, kövessük Urunk ökológiai magatartásformáit, környezetkímélő, óvó, mentő tapintatát, öko-evangéliumát, örömüzenetét, ami a természetre is vonatkozik! Hiszen Ő még a kiszáradt, három éve terméketlen fügefának is adott egy év esélyt a megéledésre. Mekkora reménypotenciál volt Jézus ökológiailag érzékeny magatartásában! Mekkora irgalom, kímélet, esélyadás! Fényévnyi távolságra van ez a mai pillanatok alatt eldobjuk, lecseréljük primitív és egyoldalúan önző „haszonelvűségétől”!

HÍVJANAK HARANGJAINK ÖKO-REFORMÁCIÓRA

Valljuk be magunknak és Istennek, mi keresztyének, s elődeink sem voltunk mindig a helyzet magaslatán! Nem voltunk igazi öko-avantgardok. Maga az európai keresztyénség és még a nagy tömegtömbös kelet-európai ortodoxia is olykor rövidzárlatos volt. Hiszen mit szóltak, tettek a nagy gyarmatosító nyugati országok egyházai a gyarmatok nyersanyag és élővilágbeli, emberi, állati, növényi erőforrásainak kifosztása ellen századokon át? Vagy ki merte felemelni szavát a KGB, meg az egy-párt által uralt országokban a természet elleni durva beavatkozások ellen? A levegőt, talajt szennyező brutális kemikáliák szétszórása ellen? Szóval eleink mulasztása, bűnrészessége nem csekély. Van mit ledolgoznunk, jóvátennünk a természettel kapcsolatban is! A természetnek nem mondhatjuk, bocsánat, tévedtünk. Sürgősen gyógyítani kell a természetet, s ehhez megújult, reformált ökológiai látásra van szükség. Minden hazai és nemzetközi jó ökológiai kezdeményezéssel egyet értve, a magunk külön egyéni és egyházi, hívő öko-reformációját is meg kell tennünk. Sőt: folyamatosan tennünk kell ezt, folyamatos reformációban lehet ezt csak megvalósítanunk. Az alapvető jézusi szeretetparancsot szabad kiterjesztenünk szemléletünkben, magatartásunkban, életmódunkban, döntéseinkben, egyéni és közösségi megnyilatkozásainkban a naturára is. Szeresd fele-barátodat, mint magadat – Isten akarata szerint a természet nem ellenségünk, hanem fele-barátunk, így kell szeretni, művelni, védeni, tisztán tartani, termékenységét oltalmazni, ritmusát követni, törvényeit tiszteletben tartani. A zsoltárokban a fák tapsolnak, a Jézus által meggyógyított vak szemei előtt az emberek járkáló fákként jelennek meg – akkor tekintsük mi is partnerünknek a természeti és mesterséges környezetet. Ezzel az ökológiai szeretet-etikával próbáljunk meg vigyázni arra, ami nem a miénk, nem eleinké és nem utódainké, hanem Istené, hiszen övé a föld és annak kereksége. Mi csak sáfárok és nem urak vagyunk a természet nálunk sokszorosan hatalmasabb világában és rendjében. Ezt az arányt, aránykülönbséget nem szabad soha szem elől tévesztenünk. Különben igen sok ártalomnak leszünk ismét a forrásává. A magyar föld, a magyar natura, a magyarhoni hegyek, termőföldek, vizek, kincsek még ránk vannak bízva, még lehetünk jó sáfárai. Éppen ezért ne adjuk át felelőtlenül senki rablógazdálkodásának, vigyázzunk házunk tájára, tartsuk tisztán belső világunkat, megújításra nyitottan, s ezzel a szemlélettel figyeljük a jó gazda szemével, mit tehetünk még és kikkel együtt tehetünk valamit istenadta környezetünk szépítéséért, megtartásáért. A bolsevik és vad kapitalista rablógazdálkodás zsákutcáit messze kerülve, tiltó táblái között a keskeny úton kövessük Mesterünk lábnyomát és öko-kultúráját, lelkiségét. A békekötést és a szövetséges együttműködést természeti világunkkal.

Ha a kárpát-medencei jó 40 ezer magyar református presbiter (és persze evangélikus presbiter - a szerk.) és pár milliónyi keresztyén ember a jézusi példát tanulgatja, követi, érvényesíti, és az ősöktől örökölt földszeretetet odateszi napi tiszteletadása oltárára Isten elé, akkor felvirágzik, lakható és szép lesz, istenáldotta föld lesz újra e Kárpátok övezte kis ország. Reformációi ünneplésünkre hívó harangjaink zúgása legyen így ökológiai megújulásunk szükségességének és lehetőségének is cselekvésre hívó harangzúgásává.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!