Keresztényként az a reménységünk, hogy Isten a világ Uraként fölötte áll mindennek, gondja van ránk, számontart minket, nem feledkezik meg rólunk. Azonban tévképzet, hogy hívőként semmi nehézség nem történhet velünk. Háború, forradalom, társadalmi feszültségek, járványok, természeti katasztrófák – ezeket keresztényként sem kerülhetjük ki. A Biblia úgy fogalmaz: „Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.” (Róm 8,22)

Nem vonhatjuk ki magunkat, felelősséggel tartozunk mások iránt is, és együtt kell működnünk a hatóságokkal. Sok embertől hallom, hogy nem kell komolyan venni az intézkedéseket. Egyébként is, ő hívő ember, Isten védelme alatt áll, kvázi azt csinál, amit akar. Erre azonban az a bibliai válasz: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Mt 4,7; Lk 4,12) Ha felelőtlenül belemegyek a veszélyhelyzetekbe, az Isten kísértése. 

Sem az egyik, sem a másik véglet nem jó. Pánikolni sem kell, mert Isten felette áll mindennek, és kérhetem a segítségét. Sőt, azt gondolom, hogy nekünk keresztényként kell is imádkoznunk, hogy Isten óvjon meg bennünket és a szeretteinket.

Az elmúlt napokban volt napi ige az Útmutatóban Timóteus második könyvéből a következő: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Gyönyörű iránymutatás ez a nehéz időkben. Pánik és közömbösség helyett erőre, szeretetre és józanságra van szükségünk. Ez pedig Istennél található meg.