A közel kétórás eszmecsere során szinte minden egyházat és influenszereket érintő közös kérdés és vitatéma előkerült: volt szó a templomba járásról, az ideális papról és lelkészről, a bűnről, Lázár Zsolt TikTok fiókjáról és persze napjaink egyik legaktuálisabb témájáról, az LMBTQ mesekönyvről is.

„Ha valamit lazább módon adsz elő, az lehet, hogy izgalmasabbá is válik. – kezdte Kajdi Csaba a beszélgetést, amikor az egyház és a média kapcsolata került szóba. – Az egyház egy nagyon meghatározó szerv volt, képviselte a tudást, a kultúrát és minden mást a középkorban. Aztán megkezdődtek a katolikus egyház túlkapásai, erre pedig a reformáció volt a válasz. Egy idő után ez a felekezet a kulturális szerepét elkezdte elveszíteni azzal, hogy a modernizációval és a tudományok fejlődésével nem tudott lépést tartani.” Kajdi végül hozzátette: „Vitathatatlan, hogy az egyházra rendkívül nagy szükség van, és az, hogy ezt hogyan tudjuk most megközelíteni, egy rendkívül érdekes kérdés. Hangsúlyosabbnak, befogadóbbnak kellene lennie az egyháznak, mert ha egy mai fiatal meghallgat egy liturgiát a templomban, az neki nehezen lesz emészthető.”

Jézus, az influenszer

És hogy régebben ki volt az, aki a befogadást képviselte és az egyház influenszere volt? „Jézushoz érdemes visszamenni. Ő meg tudta érinteni az embert, nem keresett hozzá médiumot. Nem akart influenszerkedni, de mégis az volt. Volt egy belső hitelessége, neki nem volt szüksége szövegíróra, stylistra, mert neki ez mind belülről jött” – válaszolt a kérdésre dr. Fabiny Tamás, evangélikus elnök-püspök.

A 21. század egyik új szakmájának tekinthető influenszerkedés amennyire népszerű, ugyanannyi fontos kérdést is hordoz magában. Mennyire jó az, ha egy embert követünk, ha egy ember viselkedését figyeljük és az ő véleményét fogadjuk meg? Mekkora a felelőssége egy influenszernek napjainkban? Na és ki mondja meg nekünk ma, hogy mi a helyes és mi az igaz: aki hangosabb, vagy akinek több követője van?

Tovább a teljes cikkre.