Dr. Bánhegyi György emlékezete

Dr. Bánhegyi György emlékezete

Share this content.

Szöveg: Bánhegyi György
Ma 100 éve (1920. november 18-án) született édesapám, dr. Bánhegyi György. Azok közé az emberek közé tartozott, akik a legnagyobb hatással voltak az életemre. TANÁR volt, csupa nagybetűvel. Amolyan régi vágású, igen magas színvonalon még a frontális oktatást művelte, amit ma inkább kritizálni szokás.

Az egyetemet még a második világháború előtt végezte klasszika filológusként, görög-latin szakon, a korabeli Eötvös Kollégium tagjaként. A doktoriját is ebből írta. Utána jött a háború, a front, a visszavonulás, az angol hadifogság, ahol hasznát vette széles körű nyelvismereteinek, mert az angolok alig hitték el, hogy a magyar foglyok nem értenek németül. Ezért aztán fordított különböző relációkban angol, német és magyar között.

A fogság után újra itthon, tanítás a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban – amíg be nem csukták a patinás gimnáziumot.

Ezekben az években végezte el (mintegy mellesleg) a kémia szakot is, amit végül talán többet tanított, mint a másik szakját. De nem volt válogatós, a későbbi Eötvös Gimnáziumban eltöltött években tartott sikeres „szakköröket” filozófiatörténettől kezdve az irodalomon és zenén keresztül, a XX. század tudományos eredményeiig sokféle témában.

Nem abban az értelemben volt enciklopédikus elme, hogy minden adatot fejből tudott (bár több száz, talán ezer verset is tudott fejből – ami számomra ismeretlen „tudomány”), hanem abban az értelemben, hogy VILÁGKÉPE volt, ami át akart és át is tudott adni mindenkinek, aki vevő volt rá. Én magam tőle a tanultam a legtöbbet nemcsak kémiából (amiből máig élek), hanem történelemből, filozófiából és sok egyébből is, nem is beszélve az angol és német tudásom megalapozásáról.

De mindez „csak” tudás, ennél sokkal fontosabb számomra, amit tőle tanultam, a kritikai gondolkodás iránti igény, az ismeretszerzés vágya és nem utolsó sorban a megvesztegethetetlen ragaszkodás az erkölcsi elvekhez egy olyan világban, amely már akkor is maga alá akart gyűrni mindent és mindenkit, aki bármilyen értelemben kiemelkedik, és nem az aktuális söpredék hatalmát szolgálja.

Sosem fogom elfelejteni, mikor kiskamaszként Sopronban nyaraltunk és naponta sétáltunk a Lőverekben, azzal szórakoztatott minket nővéremmel, hogy (fejből) hosszú részleteket mondott el Rostand Cyranojából. Magáról is elmondhatta, amit Cyrano mond el a zárójelenetben:

 

„Kitéptétek kezemből a babért.

A rózsát, mindent, ami kincset ért!

Vigyétek hát!... De valamim maradt,

Amit irígység, csúf rosszakarat

Nem vehetett el!... Ezt ma este még

Ha majd előttem föltárul az ég

S jó Istenemhez felszállok a mennybe:

Magammal tisztán, tündöklőn viszem be.

Mert foltja nem volt egy parányi sem...

És ez, gazok... A becsületem!”

 

Isten áldja az emlékedet!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!