A kitaposott utakat el kell hagyni és új utakat kell felfedezni. Mindig is ez volt a hét hét valami nélkül böjti akció mottója. Ebben az évben minden megkérdőjeleződik. Nem mehetünk a gyülekezeti házba a böjti elmélkedésre, sok helyen még gyülekezeti istentiszteletek sincsenek. Az ajtók zárva. De mások meg nyitva vannak: a virtuális világ felé vezető kapuk. A képernyők előtt digitálisan még találkozhatunk egymással, így egy új tér, egy még nagyobb játéktér nyílik meg számunkra. Lépjünk be ide együtt!

A közösségeknek szükségük van szabályokra. De a szabályokhoz játéktér is kell. Ennek kimérése, kijelölése művészet. A demokráciákban is sokrétűen tárul elénk az, hogy a földön nincsen abszolút igazság. A parlamentek és a bíróságok a legnehezebb esetekben tanácskoznak arról, mi lenne a rend. De ezt be is kellene tartani. Mindenféle ellentmondás totális kizárása azonban nem egyeztethető össze Jézus Krisztus szeretetének üzenetével sem.

A szeretet és a kegyelem nem egy határtalan pusztaságot nyit meg, hanem a szabályokat mindennapjainkban alkalmazhatóvá teszik. A nagyvonalúság nem azt jelenti: „Mindegy nekem, mit is gondolsz erről. Itt csak az érvényes, amit én jónak tartok!” Hanem: „Beszéljünk arról, hogyan tudunk megegyezni, még akkor is, ha ellentétes véleményen vagyunk!”

A koronavírus idején többször átélhető ez. Amikor az időseket nem lehet látogatni az idősek otthonában, különösen kemény ez a kirekesztés. De ennek az az értelme, hogy a lakókat és az ápolókat védjük. Németországban több helyen megpróbálták a játékteret kitolni és üvegfalak mögött mégiscsak találkozhattak a barátok és rokonok a bentlakó időssel.

Hogyan lehet a határok között mégis nagyvonalúnak lenni? Beszélgessünk erről! Nyissunk kaput a másik felé a virtuális térben!