A kereszténység nem politikai kategória – Keresztény szitokszavak-sorozat, 2. rész: politika

A kereszténység nem politikai kategória – Keresztény szitokszavak-sorozat, 2. rész: politika

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu, szöveg: Laborczi Dóra
Homoszexualitás, feminizmus, politika, liberalizmus, gender, családon belüli szerepek – vannak szavak és kifejezések, amelyek heves indulatokat váltanak ki keresztény körökben vagy amelyekről illik ugyanazt gondolni. Sorozatunkban ezeknek a kifejezéseknek és a hozzájuk kapcsolódó negatív jelentéseknek igyekszünk utána járni. Elsőként a családon belüli szerepekről írtunk, most a politikáról lesz szó.

Éppen fél éve annak, hogy elindítottuk a Kötőszó evangélikus közéleti blogot azért, hogy egy olyan, pártpolitikától független felületet teremtsünk, ahol keresztény emberek is kifejthetik közéleti témákkal kapcsolatos véleményüket. Az oldal szerkesztői jobb- és baloldali (legalábbis annak címkézett) lapokban egyaránt edzett újságírók – a hazai közbeszédben megjelenő, egyházakhoz, kereszténységhez kötődő világlátás hiányosságait és rendkívül káros átpolitizáltságát mindkét oldalon megtapasztalták.

Sokan örülnek ennek a kezdeményezésnek, sokan megütköznek rajta. Megint mások – Kötőszó indításkor és azóta is – a blog mögött politikai szándékot, hatalmi érdekeket sejtenek, mások kitartóan pártpolitikai térfélre igyekeznek tolni bennünket. Bármelyik oldalról is érkezzen ez a szándék, határozottan vissza kell utasítanunk. A Kötőszót működtető csapatot ugyanis nem motiválja, és nem határozza meg semmilyen politikai érdek, éppen ezzel szeretnénk bebizonyítani, hogy a kereszténység nem politikai kategória – és amennyiben azzá válik, azt a kereszténységre nézve rettentő káros dolognak tartjuk. A számunkra lényeges törésvonalak nem politikai kategóriák mentén húzódnak, hanem teológiai fogalmak, például szenvedés-gyógyulás, emberség-embertelenség, szeretet-gyűlölet, harag-irgalom, bátorság-félelem, hit-kételkedés mentén.

A KötőSzó blogon olvashatja a folytatást.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!