„…a nők és jellemek legtökéletesebbike” – Jókai unokahúga, az elfeledett memoáríró

„…a nők és jellemek legtökéletesebbike” – Jókai unokahúga, az elfeledett memoáríró

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Németh Tibor
Emlékiratíróként tartják számon a lexikonok szűkszavú szócikkei Váli Marit, Jókai Mór nővérének kevéssé ismert lányát. A címül írt jellemzést a magyar romantikus próza nagymestere adta róla.

Az unokahúg memoárja a kutatók számára máig megkerülhetetlen, ha testközeli információkra van szükségük nagy írónkról, vagy ha éppen személyétől függetlenül csak korának hangulatába, kultúrájába akarnak bepillantani. Az emlékirat szerzőjének neve időközben igencsak feledésbe merült, ám kivételes alakja sok szempontból érdemes a megidézésre.

Előrebocsátjuk, hogy elfeledéséért őt magát is felelősség terheli, hiszen mindvégig elvonultan élt, gondosan kerülve a nagy nyilvánosságot. Találóan állapítja meg nekrológja: „Aránylag kevesek által ismerve, de oly élet után, mely igényt tarthat szélesebb körben való megismertetésre, hunyt el május 17-én a Veszprém megyei Lőrintén özv. Peti Józsefné született Váli Mária…” Sorsa Jóbot juttathatja eszünkbe: lankadatlan türelemmel, a jó Istenbe vetett töretlen hittel végigjárt, nem jutalom nélküli rögös életút.

Váli Mari a történelmi Komáromban született 1840. november 17-én, de még kislánykorában, közvetlenül a szabadságharc leverése után Pápára került, mivel édesapja, Váli Ferenc az itteni református főiskolán kapott tanári állást. Édesanyja az írófejedelem testvére, Jókay Eszter. A Váli lány a kollégium szellemi holdudvarában növekedve idővel jelentős általános műveltségre tett szert. Érdemes kiemelni nyelvismeretét: járatos volt a két klasszikus nyelvben, továbbá – emlékiratának tanúsága szerint – beszélt angolul, németül, olaszul és franciául is.

Igazán különlegesnek számított a rajz és a festészet iránti rajongása, tehetsége és szándéka e pálya műveléséhez. Ez akkoriban még egyáltalán nem volt természetes egy nőtől, mestert is alig találtak számára. Egyik munkájától lenyűgözve a család gazdag ismerőse, Baldácsy Antal báró Olaszországba szerette volna küldeni, biztosítva tanulmányainak költségét is. Ő azonban ehelyett az asszonyi létet választotta: 1859-ben hozzáment apjának egykori tanítványához, Peti József teológushoz. Közös életüket már a fővárosban kezdték meg, mert Peti éppen ekkor jutott katedrához a pesti református teológián.

Házassága nem várt tragikus fordulópont lett Váli Mari életében. Egyetlen lányuk 1862 tavaszán meghűlés következtében meghalt, majd három hónap múlva – éppen az elsiratott kislány második születésnapján – a tüdővészes apa is követte őt a sírba. E kettős csapást követően Jókai vette magához svábhegyi villájába Marit, majd az özvegy – lelkének viszonylagos megnyugvása után – visszaköltözött szüleihez Pápára. Többé nem ment férjhez, életét innentől rokonságának szolgálatába állította, boldogulásuk és boldogságuk előmozdításának szentelte. Figyelme kiterjedt a házuk méreteihez képest mindig nagyszámú fogadott diákságra is, s amíg édesapja aktív volt, őket korrepetálta, készítette fel a vizsgákra, festeni, zongorázni, idegen nyelvekre tanította.

Váli Mari az idő múlásával nemcsak környezetének, de az egész „Jókay-nemzetség”-nek is nagy tekintélyű tagjává, húsvér emlékezetévé lett, akihez maga Jókai is gyakran fordult tanácsért vagy kérdéssel múltbéli családi dolgokat illetően. 1882-ben eltemette apját, 1889-ben anyja koporsója mellé kellett oda- állnia. Ötvenéves korára teljes magányra ítéltetett. Ezt látva a közelben lakó unokatestvére, a frissen házasodott Jókay Etelka és férje, a dunántúli evangélikus egyházkerület későbbi felügyelője, Ihász Lajos nagybirtokos fogadták házukba. Bakonytamási mellett, Hathalmon lelt új családra, és jutott új boldogság forrásához. Ekkor már itt élt másik nagybátyja, Jókay Károly, néhány év múlva pedig az Ihászék által örökbe fogadott unokaöcs, Jókay (később Jókay-Ihász) Miklós növekedésében, nevelésében telhetett öröme. Váli 1903-ban a családdal együtt másik birtokra, az Ajka és Kolontár közötti Lőrintére költözött. Itt még közel annyi időt élt, mint Hathalmon, mígnem végelgyengülés következtében érte a halál 1915. május 17-én.

1904 és 1910 között Lőrintén írta meg hét kötetre tagolt, közel ezernyolcszáz oldalra terjedő emlékiratát Jókai Mór ifju koráról, első házasságáról, ezen házasság harminczkilencz éves tartamáról, – özvegységben töltött idejéről és második házasságáról megőrzött és feljegyzett emlékek címmel. (Nyomdafestéket eddig egyszer, 1955-ben látott, amikor is a Szépirodalmi Könyvkiadó közölt belőle részleteket Emlékeim Jókai Mórról címmel.) Váli kézirata valójában több, mint amit a címe sugall, hiszen nemcsak Jókai Mór élete elevenedik meg benne, hanem természetesen a sajátja és egész rokonságáé is, mégpedig nem elszigetelten, hanem a családtagok kapcsolati hálójába és a történelem folyásába beleszőve. Olvasmányos stílusában a vallásos ember szemléletmódja tükröződik vissza, ahogy a szereplők életének jó és rossz fordulatait rendre a „Teremtő”, „Mindenható” vagy éppen a „Gonosz” tevékenységének következményeként írja le. Megalkotásában csak részben motiválta a Jókai személyét övező irodalomtörténeti érdeklődés. Legalább akkora súllyal esett latba három, egymással szorosan összefüggő körülmény: az igény a szeretteinek eltemetése utáni életszakaszában őt ért sérelmek kibeszélésére; az író fogadott lányával, Rózával – a későbbi Feszty Árpádnéval – szemben tanúsított ellenszenv; és ami mindezeket abroncsként fogja össze: Jókai második házasságának megmagyarázása.

A hetvenötödik életévében járó író ugyanis 1899. szeptember 16-án, közel tizenhárom évi özvegység után újraházasodott, amivel talán semmi baj nem lett volna, ha a menyasszony nem ötvenöt évvel fiatalabb nála. Jókai döntése sokakban megütközést keltett, és erősen megosztotta a rokonságot is. Az unokahúgnak több szempontból okozott újabb gyötrelmeket. Egyrészt azért, mert családjának elvesztésétől kezdve élt benne a vágy Jókai időskori gondozására, ám ezt a szándékát hamar meghiúsította a fogadott lány, aki a külföldi festészeti tanulmányaival felhagyva hazaköltözött.

Váli nézete szerint a meglepő házasságot a lány nemtörő- döm és kizsákmányoló magatartása okozta, amiért műve egy kicsit vádirat is a nevelőapját egyébként éppúgy szerető, de más értékrendet valló Jókai Róza ellen. Ugyanakkor védőbeszéd önmaga mellett. Utalásaival azt bizonygatja olvasóinak, hogy mennyivel nyugalmasabb öregkor várt volna az íróra az ő társaságában. Nem így alakult, Jókai elsodródott régi rokonságától, és ennek következménye lett egy keserves aggodalom. Újdonsült házaséletét illetően olyan hírek is szárnyra keltek, hogy az előzőleg családfenntartó nélkül élő, hattagú új családja a nélkülözéseiért alaposan kárpótoltatja magát az író kontójára, miközben rá kevés gondot fordít. Ám a Váli által leírtakból még ennek tudatában is kisugárzik némi elégtétel, hogy nagybátyja végül kikerült a fogadott lány köréből. Szembetűnő, hogy Rózát mennyivel több kritikában részesíti, mint az új feleség, Nagy Bella tevékenységét.

Viszont a házasságügyben Váli Marinak a legfájóbb pontot az jelentette, hogy megromlott a viszonya rajongásig szeretett Móric nagybátyjával, miközben Jókai egyedül csak rájuk, a hathalmi rokonságra tudott támaszkodni ebben az időszakban. Szakítá- sukban Váli temperamentuma is szerepet játszott. Tudatosan vállalt özvegysége, valamint rokonait szolgálni olyan több évtizedes taposómalom lehetett számára, amely fokozatosan elnehezítette a természetét. Olyan ember volt, aki a szeretetével képes üldözni, terhessé válni, s ezt imádott nagybátyja tapasztalhatta meg a legintenzívebben.

Aki egy alkalommal aztán komolyan megorrolt unokahúgára. Váli ugyanis névtelen levelekből származó információk alapján – nagybátyja érdekében – nagyobb takarékosságra szólította fel Jókai feleségét, ezt pedig az író a családi életébe való beavatkozásként értelmezte. A számonkérésre megsértődő unokahúg bocsánatkérés mellett megígérte, hogy többé nem fog alkalmatlankodni.

Ez a konfliktus bő hat évtizedes kiváló kapcsolatuknak csupán utolsó három évét árnyékolta be, így igazságtalanok volnánk, ha megemlékező cikkünket ilyen módon zárnánk. Sokkal méltóbb, ha befejezésül Váli Mari bővebb jellemzését ismét magára Jókaira bízzuk. Ő még egy évvel a konfliktust megelőzően is a következőképpen nyilatkozott unokahúgáról: „Ha írnék valaha regényt, melynek hősnője a gyermeki, a hitvesi, a rokoni szeretet mintaképe, a nemes önfeláldozás, a szigorú erkölcs, a végtelen türelem, a szenvedésekben való állhatatosság tökéletes alakja: akkor csak az ő élettörténetét kellene híven leírnom. Csak azért habozok vele, mert ő nem szereti, ha beszélnek róla.”

Az író mondatai vélhetően nem túlzók, s erre talán jó példa lesz, ha elmondjuk, hogy Mari rendíthetetlen életfelfogása menynyire megmutatkozott hétköznapi megjelenésében is: frissen alapított családjának elvesztését követően már soha többé nem vetette le a gyászruhát. Fél évszázadon keresztül csak feketében láthatta a világ!

Aki megelégszik ennyi információval, azt gondolhatja, hogy élete önző, magába forduló és céltalan volt. Ám aki belepillant emlékiratába, rájöhet, hogy ez korántsem volt így. Éppen ellenkezőleg: a súlyos krízisben mutatott hősies helytállása és az azt követően meglelt új irány, vagyis a rokonaira vetülő szeretete, boldogságuk óhajtása és benne való gyönyörködése, egész szellemisége, műveltsége, szép és jó iránti lelkesedése – még az előzőekben tárgyalt túlzásai ellenére is – azt bizonyítja, hogy menynyire törekedett felülemelkedni sorsának nehézségein. Életpéldája az ismerői szerint már saját korában is ritkaságszámba ment, s ha történeti távlatban tekintjük, visszavezet bennünket a Takáts Sándor által megírt magyar nagyasszonyok világába.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 25. számában jelent meg, 2016. június 26-án. 

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Címkék: Váli Mari - Jókai Mór -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!