Napi ige

Lelki útravaló a mai napra

Pár évvel ezelőtt az év innovációja egy olyan, nagyméretű PET-palack volt vagy inkább hordó, amelynek közepén a hordó hossztengelyénél egy az egész hordón átérő lyuk volt található. A lyukba zsinórt fűzve a palack vagy hordó egy kerékként gurult a zsinórt húzó ember után. „Nagyszerű találmány - írta a National Geographic -, amely forradalmasítja a harmadik világ minennapjait, megkönnyítve asszonyok és leányok sorsát, rengeteg időt és energiát spórolva meg a nehéz korsókat cipelők számára.” A cikket olvasva egyfelől lenyűgözött az emberi találékonyság eme egyszerű és nagyszerű zsenialitása, másrészről gondolkodóba estem. Vajon ezek a lányok és asszonyok mit kezdenek majd a „megspórolt idővel és energiával”?

A találmány, félreértés ne essék, szerintem felér egy Nobel-díjjal. De mégis, gondolkodóba esem: a kerék feltalálása óta vajon mennyi energiát és időt spóroltunk meg? Megyünk a korsónkkal meríteni. Ez az emberi sors. Bár napjainkban már nem kell megtenni kilométereket a vízért, mégis úgy tűnik, minél kényelmesebben jutunk hozzá életünk egyik erőforrásához és alapszükségletéhez, annál több időt fordítunk arra, hogy még több dolgot tekintsünk alapszükségletnek, még több erőforrást mozgósítva, és talán már kicsit a férfi-női szerepekben jobban kiegyensúlyozva, de újabb és újabb „korsókat” keresve magunknak újabb és újabb terheket keresünk feleségeinknek, lányainknak és saját magunknak is.

A samáriai asszony példáján tájékozódva nehéz „a korsó súlya alól kipillantani”, áttérni egy új vágányra, letenni, otthagyni azokat a terheket, amelyeket az ember önszántából vesz magára - és átállni az „élet vizére”.

Jézus egy olyan országról beszél, amely tényleg létszükséglet. Egy olyan országról, ahol azonban nem kell újabb erőforrásokat keresni és azok felosztásán ügyködni, azokért konfliktusokat vállalni, mert mindez ingyen és kifogyhatatlanul áll rendelkezésre, és „árad”. Átjár, éltet, virágoztat.

Ne felejtsd el, hogy ez az Úr nem a szükség, hanem a bőség Istene!

Drága Istenem, köszönöm a bőséget, hogy átjársz, hogy áradsz, át- meg átmosva az életemet, a lelkemet. Kérlek, add élő vizedet! Ámen.

Simon Attila