Napi ige

Előző nap   -   Következő nap

Adott nap kiválasztása:

2018. 12. 08.


Mária, valamint Emõke, Marietta napja.

Jób ezt mondta Istennek: Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent, bűnbánatot tartok porban és hamuban. (Jób 42,5–6)

Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. Azután kiment onnan, és keserves sírásra fakadt. (Mt 26,75)

Olvasmányok: Hab 2,1–4 és Ézs 12,1–6

 

Lelki útravaló a mai napra

December 8.



Boldogok, akik hallgatják Isten beszédét és megtartják azt.
Lukács 11,28


Uram!
Szinte minden istentiszteleti órán hallom ezt a mondatodat. A sokszor mondott igazság ugyan el nem kopik, tartalmából sem veszít semmit sem, csak gyakran nem jut el az értelem fölfogóképességéig, csupán a fülig.
A magam érdekében most - egy gondolatnyi ideig - egy csöppet változtatok rajta és így mondom: "Boldogok, akik hallgathatják Isten beszédét és megtarthatják azt." Mert így is igaz. És így ráeszméltet az időre, amelyben élek. Azt hiszem: nehéz múltban, vagy elhagyatott szórványban lakó hittestvérek között mindig is sokan voltak, akik szavadat így is idézgették. Ma pedig sok helyütt kell ezt így elmondani.

Uram!
Soha el nem fogyó kegyelmed, melyet most, az egyházi új esztendőben is megmutatsz, alkalmat kínál újra igéd meghallgatására, és minden hűségesen meghallgatott igehirdetésben biztatsz annak megtartására is. Boldogságom föltételei közé tartoznak ezek. Ne engedd megunnom. Érezzem valóban boldogságnak, ha híveiddel együtt istentiszteleten vehetek részt és nyújts erőt: mindazt, amit tőled hallok, meg is valósítanom a magam megszentelésére és mások boldogítására.

 

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Ordass Lajos: Útravaló című kötetéből való.

E-mailben minden nap elküldjük ezeket az igéket és a lelki útravalót.
Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldõ szolgáltatásunkra a következõ címre küldött e-maillel: fraternet-napiige-subscribe@lutheran.hu

Napiige Androidos mobiltelefonra: ingyenesen letölhető 'Napiige' és 'Útmutató' alkalmazás a Google Play áruházban. Részletesen ld. itt: https://play.google.com/store/apps/details?id=de.reiss.android.losungen és itt: https://play.google.com/store/apps/details?id=org.xyzones.lutheran