Napi ige

Előző nap   -   Következő nap

Adott nap kiválasztása:

2020. 10. 19.


Nándor, valamint Frida, Friderika, Izsák, Pál, Péter napja.

Kiszabadítja a foglyokat az Úr. (Zsolt 146,7)

Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek. (Jn 8,36)

Olvasmányok: 2Móz 15,22–27 és Jer 17,5–13

 

Lelki útravaló a mai napra

A francia forradalom jelszava – „Szabadság, egyenlőség, testvériség” – máig érvényes alapszabályai az emberek egymással való békében élésének.

A szabadság olyan alapvető emberi szükségletünk, hogy kézzel-lábbal tiltakozunk minden olyan próbálkozás ellen, amely mozgásterünket akarja korlátozni, vagy amely a saját önrendelkezésünket gátolná.

Mit jelent azonban számunkra az a többlet, amelyet az Úr ígér a benne bízóknak? Mitől más vagy több az a szabadság, amellyel Jézus ajándékoz meg bennünket? Az Istenben való hit, a belé vetett bizalom olyan szabadságot ajándékoz az embernek, amelyben szabadon dönthet a szeretet naponkénti megélése mellett. Nem kényszerít erre bennünket senki, de mi mégis dönthetünk úgy, hogy – dacára annak, hogy saját önös érdekeinket sokszor előtérbe helyezzük – tudunk mások számára áldássá válni. Azzal, hogy meghallgatjuk őket, és nem csak mindig mi fújjuk a saját nótánkat. Azzal, hogy eléje megyünk a kéréseknek, amelyeket gyakran szégyenből nem mondanak ki, és csendesen, feltűnés nélkül segítünk a szükséget szenvedőknek. Azzal, hogy odaszánjuk a szabadidőnket, és imádkozunk másokért. És a sort folytathatjuk, hisz a szeretet leleményessé tesz bennünket, és a szeretet tetteinek kiapadhatatlan kelléktárából ki-ki szabadon válogathat.

*

Istenem, tégy engem engedelmes gyermekeddé! Add, hogy a tőled nyert szabadsággal ne csupán a magam javát keressem, hanem másoknak szolgáljak. Add, hogy szabad tudjak lenni a feltétlen elfogadásra, a szeretet megélésére. Ámen.



Szerző: Bogdányi Mária

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

A 2020-as lelki útravaló a Gyülekezeti és Missziói Osztály szerkesztésében készült. Szerkesztette: Galambos Ádám

Az egész évre vonatkozó igék, igemagyarázatok és imádságok a Napi ige – Lelki útravaló az év minden napjára (Szerkesztette: Galambos Ádám, Gyülekezeti és Missziói Osztály, Luther Kiadó, 2019, 536 oldal, 2000 Ft.) című kötetben is olvashatóak.

E-mailben minden nap elküldjük ezeket az igéket és a lelki útravalót.
Amennyiben igényli, feliratkozhat napi igeküldõ szolgáltatásunkra a következõ címre küldött e-maillel: fraternet-napiige-subscribe@lutheran.hu

Napiige Androidos mobiltelefonra: ingyenesen letölhető 'Napiige' és 'Útmutató' alkalmazás a Google Play áruházban. Részletesen ld. itt: https://play.google.com/store/apps/details?id=de.reiss.android.losungen és itt: https://play.google.com/store/apps/details?id=org.xyzones.lutheran