IgeIdő - napi meditáció

Január 1.
És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. Kol 3,15

A mennyei kardiológusnál

Hogy lehet ezt elérni? Nem túl kegyes bíztatás ez Páltól? Mintha magasra tenné a lécet, amit szinte soha nem tudunk átugrani. Teljes szívet (személyiségünk középpontját) eluraló krisztusi békessége kinek van? Fáradtak, hajszoltak, megterheltek vagyunk sokszor. A legkisebb rendellenesség, zavaró körülmény is elveszi nyugalmunkat. Abból talán kezd elegünk lenni, hogy eljátsszuk a mindig mosolygós, rendben lévő keresztyént.
Van-e esélyünk erre a békésségre?
Nézzük meg, mi lehet az akadály? 1. Rejtett, fel nem ismert, be nem vallott, el nem rendezett bűn. Ebből következik a megterhelt, megosztott szív, amelyben nem Krisztus az "uralkodó". 2. Rossz időbeosztás, a pihenés, a kikapcsolódás hiánya. 3. Testi vagy lelki betegség.
Érdemes ezeket végiggondolni, az Úrral megbeszélni. Ebben eszköz lehet egy tapasztalt lelki testvérrel, vagy orvossal való találkozás is.
Kié a szíved? Ki uralja? Testvérem, a szívedet, lényedet az Úr alkotta, ő tudja azt meggyógyítani. Ő a szívek ismerője, a mennyei kardiológus. Lépj be rendelőjébe, ne félj, ő mindenkinél jobban ismer, mindenkinél jobban szeret, és mindenkinél jobban tudja, hogy mire van szüksége szívednek. Ha a szíved elhagyott, talán becsapott vagy megcsalt, ő ezt tudja (Zsolt 40,13). Ma is hallhatjuk tőle Lélek által: megbocsáttattak a te bűneid, menj, és többé ne vétkezz.
Miután rendezted a szívspecialistával ügyedet (kontrollra egész életünkben járni kell), figyelj a testi szívedre, idegrendszeredre. Örülj a teremtettségnek, gyönyörködj a fényekben, színekben, ízekben. Az állatokat, növényeket, vizeket, égboltot az Örökkévaló neked (is) alkotta. Ízleld meg a "háládatosság" boldogságát. Élj Isten szeretetében a nap minden pillanatában. Igénk éppen ezt kínálja fel: ha a környezetünk kissé "megbolondul", ha nehézségeink adódnak is, Krisztus békessége akkor is uralkodhat rajtunk, bennünk.

Szerző: Szeverényi János

 

Az IgeIdő kötet tartalma