IgeIdő - napi meditáció

Január 2.
Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében. Róm 5,2

Nem délibáb

"Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek.
Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová.
Nemcsak mi haladunk az utakon az, utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van . Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt." - írja Márai Sándor (Ég és föld)
Isten Útját sem érti meg sokáig az ember. Először csak meg akarja találni a helyét a szövevényes ösvényű világban. Sokszor semmit sem ért, máskor - s ez talán még veszélyesebb, - úgy gondolja, mindent átlát, ismer, tud, sőt jobban tud. Még Istennél is jobban. Gyakran az indulatok és a meggondolatlan cselekedetek világába viszi őt ez a jobban tudás... Aztán egyszerre megértjük, keresve Őt, az akaratát, a mondanivalót, ami Tőle nekünk üzenet, hogy mégis van rend a világban. Sőt, Isten rendje valóságos, és mi is csak akkor vagyunk a helyünkön, ha ebben a rendben látjuk magunkat, az életünket és az örökkévalóság távlatát. Megláttatja azt is, ami nem illik a képbe. Emberi hibáinkat, elrontott lépéseinket - amelyek mindig eltávolítottak, Istentől, embertől valódi önmagunktól. Ő, a Teremtő Isten lépett közel - utat teremtett, úttá lett, eljött, Jézusban.
A szabadság iránti vágy olyan mélyen gyökerezik bennünk. Mellette pedig paradox módon ott van annak az igénye, hogy tartozhassunk valahová. Isten megadja nekünk a megoldást erre a látszólagos ellentmondásra. Szabad az út, Hozzá. Dönthetünk úgy, hogy igent mondunk arra a végtelen szeretetre, ami akkor is kísérte életünket, amikor még nem is ismertük, nem is tudtunk róla. Sőt, életünk forrása volt,a kezdetektől.
Szabad az út, nincs olyan külső vagy belső akadály, ami eltorlaszolhatja. Csak mi magunk gátolhatjuk meg azzal, ha nem hisszük, ha nem indulunk el rajta, ha nem vagyunk hajlandóak önmagunkon, saját elképzeléseinken, vágyainkon, akaratunkon átlépni.
Isten jelenléte, szeretete, hozzánk való hűsége nem délibáb. A legvégsőkig elment Atyaként az Isten, hogy ezt a felismerést, kegyelmi állapotot megélhesse minden ember. Átélve az Istenhez tartozás szabadságát, megláthatjuk, hogy életutunk mögött, ott az Ő akarata, és célba vezető terve. Ezért nem magunkkal dicsekszünk, vagy magunkat dicsérjük, hanem Őt. A Teremtő, Megváltó, Megszentelő Istent. Életünknek ez lesz a legmeghatározóbb koordináta rendszere. Akkor összeáll a kép, az utak szövevénye értelmet kap és öröm és hála tölti el a szíveket. A miénket is, és örömünket semmi, senki nem veheti el tőlünk.

Szerző: Túri Krisztina

 

Az IgeIdő kötet tartalma