IgeIdő - napi meditáció

Február 5.
Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle? Mt 7,11

Az apa ajándékai és az Atya ajándéka


Karácsonykor, születésnapokon vagy egy külföldi útról hazaérve igyekszem találó ajándékot adni gyermekeinknek. A Tudom, hogy a nagylány milyen cd-nek örül, a fiú melyik focimezre vágyik, és még azt is sejtem, hogy a kislány milyen színes-szagos radírt szeretne. Persze ha már arról kérdeznének, hogy az egyiknek hányas a lába, a másiknak milyen ruhamérete van, a harmadik pedig melyik kötetnél tart a könyvsorozatban, akkor már bajban lennék. Szerencsére ilyenkor ott van feleségem, aki mindezt naprakészen tudja. Igyekszem jó apa lenni, ugyanakkor ismerem a korlátaimat. No, elsősorban nem abban, hogy a fenti adatoknak nem feltétlenül vagyok birtokában, hanem abban, hogy "emberből vagyok". Bármennyire is igyekszem, rám is igaz: "bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem" (Zsolt 51,7), valamint "gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva" (1Móz 8,21). Richly Zsolt Luther Márton életéről szóló rajzfilmjének első részében ezt kérdi a kis Luthertől egy kolduló szerzetes: "Miféléket tanulsz az oskolában?" Ő így válaszol: "Hát hogy bűnben születtünk, bűnösök vagyunk, és bűnösöket hozunk a világra." (Lackfi János) Mindez igaz, az embernek mégis oka van reményre. Egyrészt azért, mert Isten hit által, kegyelemből megigazítja az embert. Másrészt azért, mert Urunk még a bűnös ember példáján keresztül is tanít bennünket. Ha mi gonosz létünkre is tudunk jó ajándékot adni gyermekeinknek, akkor mennyivel inkább ad jókat a mennyei Atya azoknak, akik kérik tőle?! És az ő ajándéka már nem pusztán egy vágyott cd, egy kedvenc focimez vagy egy színes-szagos radír. Hanem ennél sokkal több: örök élet és üdvösség. Gyermekeit, vagyis minket arra biztat a mennyei Atya, hogy bátran, bizalommal és hittel kérjünk tőle.


Szerző: Fabiny Tamás

 

Az IgeIdő kötet tartalma