IgeIdő - napi meditáció

Február 19.
"Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek." (Ef 2,19)

Az emberi kaland


Sokszor van az az érzésünk, hogy idegenként, jövevényként kell élnünk ebben a világban. Hogy valami miatt nem találjuk a helyünket, mert nagyon kicsik és kiszolgáltatottak vagyunk. Idegenek és jövevények, valahonnan kitaszítottak. És közelebbről szemügyre véve az ember történetét, úgy tűnik, mintha minden egyes cselekedetünk arra irányulna, hogy ezt a furcsa érzést leküzdjük, hogy újra eljussunk arra a biztonságot nyújtó és védelmet adó helyre, amely valaha a miénk volt. Ezért építünk házakat és templomokat, ezért készítünk autókat és repülőgépeket, ezért vesszük körül magunkat olyan sokféle szemfényvesztő dologgal. És ugyanezt a kiszolgáltatottságot éljük át minden egyes gyermek születésénél is. Az emberi élet bizonyos szemszögből nézve egy nagy kaland, amelynek végén reménység szerint megérkezünk oda, ahol igazából lennünk kellene.
Pál apostol nem a távoli, szinte elérhetetlen jövőről beszél nekünk, hanem a kézzelfogható jelenről: nem vagytok többé idegenek és jövevények. Vagyis úgy tűnik, hogy az ő olvasatában "az emberi kaland", mindaz a sok erőfeszítés, amit rövid földi életünk során megteszünk, felesleges. Felesleges minden olyan törekvésünk, ami visszavisz bennünket a biztonságot nyújtó fedezékek mögé, oda, ahol nem bánthat minket semmi és senki, és ahol nem kitaszítottak, hanem befogadottak vagyunk. Ezzel a látszólag hiábavaló küszködéssel szemben vajon honnan ered az apostol magabiztossága? Mélyen gyökerezik abban a hitében, hogy az Isten nem hagyta magára ezt a világot. Annak ellenére sem, hogy saját kezével csukta be a hátunk mögött az Éden kapuját. Krisztusban azonban új esélyt adott, és újra megnyitotta számunkra a szabadság kapuját. Nem hagyott magunkra, sőt az ő házának népévé tett minket. Teljes jogú polgárokká az ő szent országában.


Szerző: Laczi Roland

 

Az IgeIdő kötet tartalma