IgeIdő - napi meditáció

Február 28.
"Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek." (1Jn 5,3)

"Ha szerettem, el mért engedtem?"


"Parancsolatai nem nehezek" - nem, ha úgy tekintünk rájuk, mint lámpásra, amely mutatja az utat; ha segítő, védelmező korlátként tekintünk azokra, amelyek zuhanástól, eleséstől óvnak. Nem úgy, mint az a lépcső, amelyhez nem kapcsolódott korlát, s a keskeny lépcsőn az egyensúlyt elveszítve, a figyelmeztetés ellenére - "Vigyázz, keskeny lépcső!" - már esélyem sem volt a talpon maradásra. Az esés, majd a "mélyből" való talpraállás nehézsége után könnybe lábadt szemmel azonosultam a felismeréssel:
Isten parancsai hasonlatosak a lépcsőfokok mellé helyezett korláttal, kapaszkodóval. Ahol nincs korlát, ott nincs, ami megakadályozza a lelki mélybe zuhanást egy botlás, egy figyelmetlenség, egy rossz döntés alkalmával. Jobb lenne a korlátot (a parancsolatokat) megmarkolni - ami nem olyan nehéz, mint a zuhanás után összetörni és szenvedni. A fájdalmas testi foltok a test öngyógyító mechanizmusa révén napokon, heteken belül elmúlnak, nyomuk sem marad. De mi lesz a lelki sérüléseinkkel? Isten és ember között ejtett sebeinkkel, foltjainkkal?
Jézus választ adott a kérdésre, s ebbe a korlátba kellene kapaszkodnunk: "Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást..." (Jn 23,34-35)

Szerző: Molnár Erzsébet

 

Az IgeIdő kötet tartalma