IgeIdő - napi meditáció

Március 10.
"A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által." (Róm 5,5)

Az éltető szeretet

Jézus feltámadása után negyven napon át bátorította a csüggedő tanítványi közösséget. Beszélt Isten országának valóságáról, az Atya gondoskodó szeretetéről, és szívükre helyezte küldetésük célját. Mennybemenetele előtt a következő szavakkal bztatta őket: "...ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek..." (ApCsel 1,8) Nem maradtak egyedül, mert Jézus gondoskodott róluk. Ami emberi ésszel korábban elképzelhetetlennek tűnt, az pünkösd ünnepén megtörténhetett. A zárt ajtók mögül kilépve a tanítványok eszközei lettek Isten újjáteremtő munkájának, és adták mindazt, amit maguk is ajándékba kaptak. Hirdették a bűnbocsánat evangéliumát, gyógyították a betegeket, a gyülekezet közössége pedig napról napra erősödött hitben és lélekszámban egyaránt.
Egyesek a szűkös időbeosztásra hivatkozva, mások csalódások vagy fájdalmas veszteségek miatt kerülik a személyes találkozást Istennel. Pedig éppen ezek a mély párbeszédek, csendes imádságok, kétségbeesett kérdések óvnak meg bennünket attól, hogy a keserűség meggyökerezzen az életünkben. A vigasztaló Szentlélek munkája nyomán ma is élet fakad. Pál apostol nem csalfa reménységről beszél, hanem arról az Istenről, aki a reménység egyetlen forrása. Ezért lehetséges, hogy szorult helyzetünkben is észrevegyük azt az ösvényt, amelyet a mi Urunk készített a számunkra. Nem a menekülés lehetőségét, hanem a szabadulást, mert Krisztus az életünkért az életével fizetett. Amikor a Lélek megvilágosítja a szívünket, szembesülünk a saját mulasztásainkkal, be nem teljesített ígéreteinkkel. Azt is felfedi előttünk, hogy az ő erejével lehetséges változni és változtatni az adott helyzeten. Isten Lelke gyámolítja és bátorítja mindazokat, akik hiszik, hogy Isten nem személyválogató. A gazdagon áradó isteni szeretet kimossa a szívünkből mindazt, ami hamis, ami csalárd, amiből élet nem fakadhat, a reménység pedig az emberi világ szűkös látóterét az örök élet valósága felé irányítja. Ezért nem mindegy, hogy kiben hiszek és miben reménykedem. Álljanak példaként előttünk történelmünk viharainak keresztyén mártírjai, akik nem tagadták meg a hitüket, mert tudták, hogy az örök élet reménységétől senki nem foszthatja meg őket. Erre a tiszta látásra saját erőnkből nem juthatunk el. Az Atya és a Fiú Lelke azonban "úgy osztja szét kinek-kinek ajándékát, amint akarja" (1Kor 12,11).
Isten szövetséget kötött ezzel a világgal, ezért a Krisztus keresztje előtt leboruló ember nem távozik onnan üres kézzel. Ott találunk választ vívódásunkra, megválaszolatlan kérdéseinkre. Ne késlekedjünk kitárni az életünket a szívek vizsgálója előtt, engedjük, hogy ő töltse meg tiszta látással és megbocsátó szeretettel! Emlékezzünk a zsoltáríró vallomására: "Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet." (Zsolt 62,6) A megtapasztalt bizonyosság azonban nem maradhat magánügy, ezért továbbadja és hirdeti: "Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!" (Zsolt 63,9)


Szerző: Bozorády Ildikó

 

Az IgeIdő kötet tartalma