IgeIdő - napi meditáció

Március 26.
"Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: >>Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.<<" (ApCsel 18,9-10)

"Veled vagyok"

Azt álmodtam, hogy üldöznek. Hiába rohanok szívem szakadtából, nem menekülök, mindig a nyomomban vannak. Aljas, alattomos népség: sötétek és ködből vannak gyúrva. Áttetszők, van egy kis kemény magjuk középen, de a többi mint a szellemek ruhája, légies, megfoghatatlan, csalóka - csak engem kísért és kísér ez a lélekromboló hadsereg: a félelmeim. Nagyok és alakváltoztatók. Jeges fuvallat vesz körül, kicsi vagyok, nem jó itt. Könnyek sós íze a számban, miközben futok tovább előlük.
Aztán azt álmodtam, hogy egy tiszta, szent, szépséges, fényes és melengető erő átjár, és felnyitja a szemem. Megállít, lelassítja rohanó pulzusom, kapkodó lélegzetem, csitítgat. Halkan súgja: Ne félj, itt vagyok. A hang ismerős, megérinti valómat: belül zeng. Béke kint és béke bent.
Ki vagy? - kérdem; de hisz tudom! Te, aki az idők kezdetétől óvsz és szeretsz. A lelkemet átöleled, hogy megnyugtass, és fénybe borítod a mindenséget. Angyalaiddal kísérsz, imákat adsz nyelvemre, és szótalan sóhajaimat is megválaszolod. Mielőtt hívlak, már ott vagy, perceim mind kezedben vannak. Nem engedsz vergődni.
Olyat teszel, amire egymagam képtelen lennék. Szelíd szemeddel megállásra, megfordulásra késztetsz. Állok, s bevárom üldözőimet. Ereimben a tőled kapott erő áramlik, fénylik. A ködruhás hadsereg meghátrál, fényedben páraként oszlik szét, a maradék félelemdarabkák, mint apró kavicsok, elém hullnak. Így már elbírhatók, nem vesznek erőt rajtam. Hogy is adhattam eddig hatalmat nekik? Igen, már tudom, támadtak, mert nem rád néztem. A magam útját járva ilyen kísérőket kaptam.
A sírás elmúlt, a torkomat szorongatja a felismerés. Keresem a szavakat, a nem patetikusakat, hiszen olyan szép és egyszerű ez. Beszélnem kell rólad mindenkinek, ha felébredek... azaz...
Körülnézek, és arra eszmélek, ez nem álom. Ébren vagyok, voltam, mindvégig. Te, Uram, élet és valóság vagy. Rád figyelek nagyon, lényed betölt. Hangom belesimul az ég alatt a Te Deumot mondók himnuszába. Énekelhetem ma is: "Nem lesz egyedül a szívem többé..."

Szerző: Kőháti Dorottya

 

Az IgeIdő kötet tartalma