IgeIdő - napi meditáció

Április 15.
"Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket." (ApCsel 16,25)

Az ima utat nyit Istenhez, és nyitva is tartja

Pálékat, miután nyilvánosan letépték a ruhájukat és megbotozták őket, börtönbe vetik. A belső, fokozottan őrzött cella mélységében és sötétségében ülnek. A börtönőr a lábukat még kalodába is zárta. Felszaggatott háttal, sajgó tagokkal, megalázva, még a többi rab számára is elrettentő módon megbüntetve. Ekkor azonban történik valami. Valami egészen más, mint amit várnának rabok, börtönőrök. Az ima, az Istent dicsőítő ének valami nagyot nyit ezen a döbbenetes bezártságon.
Új szolgálati helyemre készülve testvér-gyülekezeti kollégámtól búcsúzkodtam Hollandiában. A hazautazásom előestéjén megkért, hogy menjek be vele a templomba, mert szeretne velem és értem imádkozni. Letérdeltünk a sötét templomban az oltár előtt. Most is emlékszem, hogy miközben vártam a búcsúzást kísérő imádsága szavait, arra gondoltam, hogy én most mennyi mindentől búcsúzom, hogy ezentúl már sok minden nem lesz olyan, mint korábban volt. Kapcsolatok bomlanak majd fel, fontos tervek nem teljesülnek. Új emberként egy teljesen újban kell tapogatóznom. Az imakezdő énekünk alatt egyszer csak megérkezett az ottani imacsoport. Letérdeltek mellénk, körénk, és átfogtuk egymás vállát. Az ima nem rólam, nem a búcsúról szólt. Hálaadás volt Jézusért, Isten szeretetéért, a világért. A lehetőségért, hogy nem az emberi megkötözöttségünké az utolsó szó. Döbbenten éreztem magamon, hogy szó sincs már bennem búcsúzásról, emlékek felidézéséről. Fontosak ezek persze, az átélt élményeket, a megélt kapcsolatokat máig hordozom. Mégis többről van szó. Az istenkapcsolat kötelékeket feloldó, minden zártságot megnyitó, mindennek értelmet adó erő. Ma már nem búcsúzom senkitől, a szívemben úgyis mindenkim ott van. Azért imádkozom, hogy Krisztus éljen bennem örökké.


Szerző: Johann Gyula

 

Az IgeIdő kötet tartalma