IgeIdő - napi meditáció

Április 17.
"Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett?" (Jak 4,12)

Kinek van joga ítélni?

Egyedül Istennek van joga mindegyikünkre, mert mindnyájan az ő teremtményei vagyunk. Mint törvényadó, ő szabja meg életünk jó rendjét: az ő parancsolatai jelentik az emberi élet igazi "használati utasítását". Mivel mindegyikünket a maga számára teremtett, nemcsak számon tart, de számon is kér: ő az ítélőbíró! Nekem nincs jogom felebarátom fölé helyezkedni, s vele szemben a megfellebbezhetetlen bírót játszani.
Isten ítéleteit viszont - éppen az ő megmentő akaratának engedelmeskedve - vállalnom kell: abban is, ami rám vonatkozik és abban is, amit mások számára ki kell mondanom. Első lelkészevangélizációja során Túróczy Zoltán így vallott erről (1938-ban): "Minden igazi prédikáció és lelkipásztori ténykedés ítélet is. Nem az én ítéletem, hanem az Istené a bűn fölött, és ha ezt nem érzi a világ, akkor az a gyanú fenyeget minket, hogy az emberek tetszését keressük."
Veszélyes az önhatalmú ítélkezés, mert az ítélet visszahull a saját fejemre. Fenyeget azonban a másik veszedelem is, mégpedig az, hogy - letompítva Isten igéjének élét - az emberek kedvét keressem! Az utóbbi is éppúgy, mint az előbbi: szeretetlenség! Isten szeretete arra ösztönöz, hogy azt a Jézus Krisztust ismertessem meg felebarátaimmal, akiről egy gyönyörű, megrendítő finn evangéliumi ének egyik részlete így szól: "Ő, a Bíró halt meg önmaga értünk, / S immár az üdvösség miénk lehet." (EKE-énekeskönyv 200,3)
Aki - maga is elveszett bűnösként - az Úr előtt kegyelmet talált, annak el kell mondania: egyedül Isten menthet meg az ő örök, szent ítélete alól, és ez a megmenekülés egyedül Jézus Krisztus áldozata által lehetséges. Tartozunk annak kimondásával is, hogy akinek Krisztus nem kell, az elveszett marad: ez nem ítélkezés, hanem mentő szeretetből fakadó figyelmeztetés!


Szerző: Adámi László

 

Az IgeIdő kötet tartalma