IgeIdő - napi meditáció

Április 23.
"...tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre." (Júd 1,21)

Igaz istenfélelem

Egy temetés után megkeresett az özvegyen maradt asszony, és a következőket mondta: "Valamit szeretnék még elmondani Önnek, bár nagyon nehéz róla beszélni. Tudja, a férjem súlyos beteg volt, és menthetetlen volt már az állapota. Korábban sokat járt templomba, a halálos ágyán mégis többször elmondta: Drágám, nagyon félek az Istentől!"
Az utóbbi mondatot nagyon sokan el tudnák mondani, ha egy pillanatra arra gondolnának, hogy majd meg kell állniuk a teremtő Isten előtt. Ez viszont nem az a félelem, amit a Biblia istenfélelemnek nevez. Az ilyen félelem csak az elrontott életünkhöz való ragaszkodásunk eredménye, az Isten elől való menekülésünk visszajelzése bennünk. Félelem attól, hogy nem tudunk elszámolni az életünkkel, és nem tudunk eleget tenni Isten elvárásának. Sokan ezért tagadják az ő létét. Sajnos olykor mi is menekülünk előle, de érezzük, hogy nincs menekvés. Életünk legrettenetesebb érzése - félni Istentől.
Az igaz istenfélelem valami egészen más. Először találkozni a jó hírrel, az evangéliummal mindig megrázó tapasztalat. Meghallani azt, hogy Isten minden ellenkezésem, céltévesztett életem ellenére szeret, szinte sokkoló hír. Sokkoló, de igazán jó hír. Isten még nem mondott le rólam, pedig én már lassan lemondtam önmagamról. Hihetetlen és felfoghatatlan Istennek ez a szeretete. Ráadásul elrontott életem minden következményét magára vette Jézus. Ő halt meg helyettem, hogy én szabad legyek. Isten szeretete Fiában, Jézusban elkészítette számomra a teljes szabadulást múltam nyomasztó terhe alól. Nem kell többé azt éreznem, hogy félek Istentől. Az ő szeretete feloldoz bűneimtől, ez pedig szabaddá tesz.
Mi hát akkor az istenfélelem? Nem más, mint attól való félelem, hogy ezt a szent Istent megbántom, megszomorítom, szeretetét elveszítem, mert nem akarok és nem tudok többé az ő szeretete nélkül élni.
Szerető Uram vagy, és nélküled nem akarok élni!

Szerző: Sándor Frigyes

 

Az IgeIdő kötet tartalma