IgeIdő - napi meditáció

Június 10.
"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mt 11,28)

Hívásod van

Jézus Krisztus hívása minden ember felé hangzik: "jöjjetek énhozzám mindnyájan", és figyeljük csak meg, hogyan folytatódik a mondata! Nem a nagyszerűeket, a szépeket és a gazdagokat vagy a tökéletesen kegyeseket hívja, hanem a megfáradtakat és a megterhelteket. Azokat, akik egyébként nem nagyon kellenek senkinek. Hívogatja a világ összes reményvesztett, megfáradt, depresszió határán küszködő teremtményét.
Jézus pontosan tudja, milyen a földi szenvedés, a reménytelenség. Amikor arra panaszkodsz, hogy teljesen a kiégés határán vagy, hogy elfogyott a jövőbe vetett hited, akkor nézz a kereszten szenvedő Krisztusra: neki milyen kilátásai voltak, amikor hatalmas szögekkel ütötték át a kezét és a lábát? Azért vállalta a szenvedést, hogy minket megmentsen, és letérítsen arról az útról, amely a pusztulásba vezet.
A megnyugvás az az áhított és boldog állapot, amit a ma embere wellnesshotelek gőzfürdőiben próbál megtalálni, ahol talán a megterhelt idegek helyreállhatnak, és a meggyötört test is megtelhet erővel. De vajon tényleg elég ennyi a boldogsághoz? Jézus másfajta megnyugvást kínál, a lélek belső békéjét, amit csak ő adhat meg nekünk. Ő az, aki halálával és feltámadásával megbékéltet minket Teremtőnkkel, egymással és önmagunkkal is.
Az élet egyik meghatározó pillanata, amikor a kisgyermek megteszi az első önálló lépéseit. Amikor elérkezett az ideje, a szülő nem azt teszi, hogy mögéje áll, és finoman előbbre tessékeli: "Menj, indulj el." Minden szülő ösztönösen tudja, mit kell tennie - szembefordul a gyermekével, és kitárt kezekkel, mosolyogva hívogatja: "Gyere hozzám!" És a gyermek dülöngélve, de teljes bizalommal és örömmel odatopog az oltalmat jelentő szülői kezek közé. Jézus ma is így, kitárt karokkal hív minket magához. Lehet egy ilyen hívásra nemet mondani?


Szerző: Sághy Balázs

 

Az IgeIdő kötet tartalma