IgeIdő - napi meditáció

Július 6.
"Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést..." (Ef 2,14)

Bocsáss meg és menj tovább!

Pattanásig feszülő idegeinknek olykor elég egy félreértelmezhető szó, egy ferde nézés vagy egy szájhúzogatás, és máris "egymásnak esünk", vagy éppen ellenségnek könyveljük el a másikat. Képesek vagyunk felfújni dolgokat, és aztán jönnek a nagy kijelentések, hogy soha többé nem békülök, nem szólok hozzá, felejtsen el engem örökre. Pedig ha békétlenség van a szívünkben, akkor nem úgy mennek még a hétköznapi dolgaink sem, ahogyan azt elképzeltük vagy elterveztük. Óhatatlanul ott lappang valahol a mélyben az ismerős érzés, hogy nem jó ez így, mégis nehezünkre esik kezdeményezni, megtenni az első lépést a másik felé.
A mi Urunk arra tanított minket, hogy "hetvenszer hétszer" is meg kell tudni bocsátani felebarátunknak. Ő ebben élen járt. Gondold végig, hányszor néztek Jézusra ferde szemmel, hányszor mellőzték, gúnyolták, de ő nem fordított hátat az ellenégeskedőknek, hanem szelíden, türelmesen terelgette őket az Isten útjára. Arra az útra, amely ma is talán ugyanúgy tele van tövisekkel, nehézségekkel, kellemetlenkedőkkel, mint akkor, amikor ő itt járt közöttünk. Sőt az emberek érzései sem változtak, ma is ugyanolyan esendőek, perlekedőek, haragtartóak, mint annak idején. De Jézussal elérkezett közénk az Isten országának egy darabja, és ő megmutatta, hogy vele lehet másképpen is élni. Lehet megelégedni a kevéssel, legyen az akár jó szó vagy egyéb; lehet kezet nyújtani annak, aki az öklét rázza feléd, vagy éppen szidalmaz, rágalmaz. Lehet békében kelni és feküdni, mosolyogni és segíteni akkor is, ha nem kapsz semmit cserébe, még egy köszönömöt sem. Lehet, mert ő ma is arra tanít, hogy csak így lehet falakat bontani, életeket megvidámítani, békességben élni. Ha ma éppen olyan helyzetben vagy, amikor próbára teszik a türelmedet, vagy nem érted, hogy mivel szolgáltál rá mások feléd irányuló indulatára, ahelyett, hogy "beszólnál" valakinek, nézz Jézusra, és kérd tőle az erőt ahhoz, hogy hittel, derűsen tudj továbbmenni azon az úton, amelyre téged is meghívott, és amelyen téged is kísér nap mint nap.


Szerző: Blázy Árpádné

 

Az IgeIdő kötet tartalma