IgeIdő - napi meditáció

Július 13.
"A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" (Lk 18,13)

Isten előtt állva

Jézus a farizeus és a vámszedő példázatával arra tanít meg minket, hogy az Isten előtt való megállásunk és a vele imádságban való beszélgetésünk alapja a bűnbánat, az alázat.
Hétköznapjainkban gyakran állunk meg hivatalos ügyeink intézése közben hivatalnokok előtt, akik kedvesen ránk mosolyognak, és tisztelettel kérdeznek meg bennünket. Érezzük, hogy embernek tekintenek bennünket, segíteni akarnak. Sajnos találkoztunk olyan ügyintézővel is, aki félvállról, unottan, lekezelően beszél velünk. Ilyenkor felháborodunk, és feltesszük magunkban a kérdést: Milyen jogon beszél így velünk? Ma érzékenyekké váltunk arra, hogyha valaki lekezelően, elbizakodottan szól hozzánk, vagy éppen érezteti rangját, méltóságát velünk szemben. Az emberek előtt való megállásunk, velük való beszélgetésünk nem egyszerű, sokszor konfliktusokkal jár.
Keresztyén emberek sokszor esnek abba a bűnbe az Isten előtt való megállásuk alkalmával, amelyet Jézus bemutat a farizeus alakjával. Keresztyének, akik jobbnak, mélyebb hitűnek, megtértnek tartják magukat, és lenézik hittestvéreiket. Régen történt, hogy egy gyülekezetben a püspök előtt egy fiatal 23 éves fiú ezt mondta: Nekünk olyan lelkipásztorra van szükségünk, aki megtért, hisz az Istenben. A püspök erre ezt válaszolta: Isten óvjon meg mindnyájunkat, hogy a másik hitét vizsgálgassuk, és ítéletet fogalmazzunk meg egymásról! Nem szabad keresztényként lenézni a másik embert sem hite, sem külseje, sem fogyatékossága miatt. A legnagyobb szeretetlenség a másik ember lenézése, megalázása és a magunk felmagasztalása. Isten előtt nem lehet dicsekednünk tetteinkkel, hitvalló életünkkel, adakozásunkkal. Mindent, ami körbevesz bennünket, ami külső és belső kincsünk van, az Istentől kaptuk ajándékba. Nem érdemeltünk meg semmit, mégis mindent, amire szükségünk van, megkaptunk az Istentől.
Az Isten előtt való megállásunk alapja a bűnbánat és nem a dicsekvés, az öndicséret. A vámszedő tudta, hogy élete tele van bűnökkel, amelyek miatt büntetést érdemel az Atyától. Ezért is imádkozott Isten előtt alázattal bocsánatért. Isten megbocsátott a vámszedőnek, és megbocsát ma is mindenkinek, aki magát megalázza előtte.


Szerző: Tóth Attila

 

Az IgeIdő kötet tartalma