IgeIdő - napi meditáció

Július 17.
"Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket..." (Ef 5,1-2)

Utánozzuk Krisztust

A Krisztus melletti döntésünk egy élményből táplálkozik, s ez az elköteleződés mindnyájunk életében eltérő módon történik. Azonban minden döntés mögött az élő Istennel történt személyes találkozás élménye húzódik meg. Amikor felfedezzük, hogy nem vagyunk egyedül, mert az Isten figyel ránk, ezzel együtt jár egy óriási felismerés is: Isten a gyermekévé fogad, kinyújtja a kezét értünk és felénk.
Minden döntés alapja, hogy egyszer csak felfedezem, hogy Isten szeret engem és elfogad. Ez a felismerés viszont arra ösztönöz, hogy járjunk szeretetben. Lehet úgy dönteni, hogy a megismert isteni szeretetet követjük. Olyan dologra biztat az ige, amire felkapjuk a fejünket. Az ige ugyanis azt mondja: Járjatok szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett titeket! Legyetek az Isten követői mint szeretett gyermekek! Vagyis az életünkben utánozzuk az Isten szeretetét. Kezdjünk el úgy szeretni, ahogyan Krisztus szeretett minket! A lábmosást követően ugyanezt mondta Jézus: "példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek." Utánozni Krisztust. Ugyanazzal az önmagát föláldozó szeretettel élni, amellyel ő élt. Ne csak időnként, ne csak akkor tegyük ezt, amikor a kedvünk úgy tartja, hanem minden körülmények között éljünk így. Igényes Krisztus-követésre, igényes életre hív bennünket a mi Urunk. Olyan életre hív, ahogyan ő élt, hogy őt ábrázoljuk ki a saját életünkkel, a kapcsolatainkkal, a magunk lelkivilágával, az egymáshoz való viszonyulásunkkal.
Mire elég a mi szeretetünk, mire futja belőle? Mire szánjuk oda magunkat? Mi az, amit el tudunk vállalni ebből a "Krisztus-bemutatásból", és mi az, amit már nem tudunk megtenni?


Szerző: Gombor Krisztián

 

Az IgeIdő kötet tartalma