IgeIdő - napi meditáció

Augusztus 21.
"Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet." (1Kor 4,5)

Ítélünk, de nem dicsérünk

Szeretünk ítélni és véleményt mondani. Hozzátartozik emberi tulajdonságainkhoz. Jól érezzük magunkat akkor, ha másokról kell ítéletet mondanunk. Persze eszünkbe juthatna az, hogy a magunk szemében sokszor a gerendát sem vesszük észre, de másoknál a legapróbb hibát is látjuk és szóvá tesszük. Biztatjuk magunkat, hogy van jogunk arra mint keresztyén embereknek, hogy figyelmeztessünk másokat, mit tesznek etikusan és mint cselekszenek rosszul. Ezzel szemben az emberi dicsérettel igencsak fukarkodunk.
Ha ítélkezünk, hatalmat is érzünk. Hiszen ebben szocializálódtunk. Akinek hatalma van a társadalomban, legyen szó szervezetről vagy egyénről, az ítéletet mondhat, és sokszor nincs helye a fellebbezésnek sem. Aki ítél, az mindig felül van, legalábbis ezt éljük át.
Pedig sok mindenben nem nekünk kellene ítéletet mondanunk. Ráadásul félünk az "isteni" ítélettől, mert azt sokszor életidegennek és tévesnek gondoljuk.
Biztató viszont az ige szerint, hogy majd dicséretben részesülünk. Pszichológusok szerint naponta tíznél több dicséretre van szükségünk, hogy jól érezzük magunkat. Ha ez a szám tartósan felette van a negatív véleményeknek, boldognak tartjuk magunkat. Azt is kimutatták, hogy a fiatalok ezért szeretnek játszani játékgépekkel, mert a virtuális világban megkapják az ösztönző dicséreteket.
Sokan szenvednek attól, hogy nem kapnak elég jó szót munkájukban, családjukban.
Pál szavai sokak számára lehetnek nyugtalanítóak: mi a szívük, szívünk igazi szándéka?
Segíts minket, Urunk, hogy már ott tartsunk, hogy tisztán lássuk, mi is a mi feladatunk, hogy elnyerjük a te dicséretedet! Tudjuk, hogy nálad mindig van az újrakezdésnek lehetősége. És addig is a másikat inkább dicsérjük, mint ítéljük.


Szerző: Fülöp Attila

 

Az IgeIdő kötet tartalma