IgeIdő - napi meditáció

Szeptember 25.
"Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet, én is megtartalak téged a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra, hogy megkísértse azokat, akik a földön laknak." (Jel 3,10)

Kinek szolgálunk?

Korunk kíméletlen követelménye: rugalmasság, állandó készenlét, gyors alkalmazkodás. Állandó nyitottság minden változásra, újra. Nem lehet leragadni, kapaszkodni a régi dolgokba, vagy éppen tartozni vágyni valami megszokotthoz, ismerőshöz... Mert kiesel, elmaradsz, eltaposnak, legyőznek mások.
Hűség és állhatatosság - talán már alig értjük, mit jelentenek. Olvasom mai igénk szavait, és már szinte látom is őket: a kendős "bibliaórás" néniket, akik hóban és sárban, örömben és bánatban is elindulnak. Oda, ahova igazán tartoznak, ahonnan tudják, hogy erőt kapnak a mindennapi élethez. Ahova gyermekkoruk szép emlékei kötik őket, ismerős arcok, fontos események: életük nagy mérföldkövei.
Senki sem szolgálhat két úrnak: "nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak" - hangzik az Újszövetség kemény igéje. Vajon mi melyik világ gyermekei vagyunk, melyik úrnak szolgálunk? Folyton rohanó "percemberekké" lettünk, mert ezt várja el tőlünk a felgyorsult világ? Az a világ, amely nem más, mint a mammon tisztelőinek világa, a "halál kultúrája". A magabiztosaké, akik folyton győzni akarnak, és közben éppen a leglényegesebbet veszítik el. Vagy inkább azok közé tartozunk, akik meg tudnak állni, képesek elmélyülni, le tudnak borulni? A megmaradt hűségesek és állhatatosak közé? Akik a mulandóság és a "halál kultúrája" helyett az életet választják, méghozzá az örök élet útját. Akik még képesek remélni, várni, és ha kell, lemondani: a látványos győzelemről vagy éppen arról, hogy másokat eltapossanak.
Kitartani sokszor nagyon nehéz, mert a környezet más tempót diktál és más értékrendet vár el. De van, aki megerősít és megtart. Az Úr erőt ad az övéinek ebben a nehéz küzdelemben. És a hűségesek végül elnyerik az "örök élet koronáját".


Szerző: Szántó Enikő

 

Az IgeIdő kötet tartalma