IgeIdő - napi meditáció

December 23.
"És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, végeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek." (Lk 15,20-21)

Szerencse fel!

A tékozló fiúról szóló példázat Jézus egyik legszebb példázata. A legtöbbet, legörömtelibbet mondja el Istenről: atyaként szeret. Fájlalja, hogy a fia nélküle akar szerencsét próbálni, de elengedi. Alig várja, hogy visszatérjen a fia. Az fut kitörő örömmel az úton feltűnő fia elé, aki már számtalanszor tekintett sóvárogva az üres útra. Hányszor tekinthetett az üres templomra, imátlan estékre, istentelen szórakozásokra utánunk sóvárogva a mennyei Atya? Amikor megszülettünk, arra hívott, hogy vele élvezzük az életet, mindazt, ami az övé. De mi önállóak akarunk lenni, saját utainkon akartunk járni. Erre az útra felpakolt, ellátott szellemi és testi jókkal, és elengedett az életbe. És mindegy, hogy még tartanak-e ezek a testi-szellemi jók, hogy gyarapodtak-e, vagy már feléltük azokat. Az Atya nélkül a legfontosabb hiányzik az életünkből: nincs otthonunk, nincs nyugalmunk - lelki koldusként bolyongunk egy idegen világban.
A tékozló fiúnak volt olyan "szerencséje", hogy testileg is koldussá züllött, és szívbemarkolóan felismerte a keserű valóságot: vétkeztem az ég ellen és teellened; én, csak és kizárólag én vagyok koldussá válásom oka - már akkor koldussorsra ítéltem magamat, amikor gazdagon felpakolva elindultam. Már csak egyetlen vágya van: ha testi-szellemi nincstelenként is, de otthon lenni. Szolgálni a szolgák között otthon, az atya akarata szerint.
Sokan vannak, akiknek még tart vagy meg is szaporodott az induló tőkéjük. Nem érzik, hogy koldusok, hontalanok. Azt azonban érzik, hogy valami mindig hiányzik. Testvérem, közéjük tartozol-e? A mennyei Atya sóvárogva nézi a felé vezető utat: mikor tűnsz fel a messzeségben? Mikor döbben szívedbe a felismerés: Atyám, vétkeztem teellened, önmagam és mások ellen! Bocsáss meg nekem! És ha ezt kimondtad, akkor, és csakis akkor, feltűnnek előtted a távolban az ölelő karok, már be is záródott körötted az atyai ölelés, lelki füleidben felzeng az Atya megkönnyebbült ujjongása - és újra otthon vagy.


Szerző: Thuránszky István

 

Az IgeIdő kötet tartalma