Óvják az otthon nélkül maradtakat

Óvják az otthon nélkül maradtakat

Share this content.

Forrás: szon.hu, szöveg: BM, fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – A hajléktalanellátásban dolgozó egyesületek, szervezetek megfeszített munkájának köszönhetően a Covid-járvány egy évében sikerült elkerülni az egészségügyi katasztrófát az otthon nélkül maradtak körében, azonban az egzisztenciálisat nem – derült ki abból az éves országos adatfelvételből, amelyet az idén 23. alkalommal készített el a Menhely Alapítvány. A veszélyhelyzet miatt át kellett alakítani az utcai és az intézményi hajléktalanellátást, a Periféria Egyesület és az Oltalom Szeretetszolgálat mindent megtett és megtesz azért, hogy a hajléktalan embereket megvédjék a koronavírus-fertőzéstől – mondták el a felmérés kapcsán is lapunknak.

– Önkéntesen válaszolt 1500 közterületen élő és 5200 hajléktalanszállón lakó ember az országos adatfelvétel kérdéseire – mondta a szerdai online sajtótájékoztatóján Győri Péter, a Menhely Alapítvány elnöke. A kapott válaszokból kitűnik, hogy a hajléktalan emberek többsége jól tájékozott a koronavírus tüneteiről, akiket pedig már teszteltek, óvatosabbak, és veszélyesnek tartják a vírust, jobban elfogadják és betartják a járványügyi intézkedéseket. Akiket eddig nem teszteltek, azok kevésbé félnek a koronavírus-megbetegedéstől, a hajléktalan emberek körében a magasabb iskolai végzettségűek, az idősebbek komolyabban veszik a veszélyeket.

– A fővárosban az átmeneti szállókon lakók 73 százalékát tesztelték, városokban ez alig éri el a 30-40 százalékot – mondott számokat az elnök, hozzátéve: a válaszadók 10 százalékának volt pozitív teszteredménye, 4 százalékukat kórházban is kezelték Covid-fertőzés miatt. A szállókon lakók többsége pedig be is adatta a február elejétől elérhetővé vált oltást. A közterületeken élőkhöz kisebb arányban jutott el a tesztelés és az oltás a felmérés szerint.

Az egzisztenciális válságra utalva Győri Péter ismertette, hogy a munkaképes korban lévők 42 százalékának csökkent a jövedelme, csaknem minden második dolgozó hajléktalan elveszítette munkáját, s másfél-kétszeresére nőtt a semmilyen jövedelemmel nem rendelkezők aránya. A nem lakásban élők többsége rezignáltan tekint a jövőbe, nem sok jót vár a járvány elmúltával sem – utalt a jövőre az alapítvány elnöke.

Mindenki kap ellátást

– Az elmúlt egy évben sem hagytunk senkit ellátás nélkül, ez pedig valóban emberfeletti munkát igényelt a munkatársainktól – erősítette meg a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában működő Oltalom Szeretetszolgálat intézményvezető-helyettese. Nagy Judittól megtudtuk: a járvány első, majd további hullámaiban is a Rákóczi utcai nappali melegedőt – amit átköltöztettek a Bokréta utcára, hogy az ellátottak egy helyen legyenek – krízisszállóként nyitották meg főként azok előtt, akik az utcáról kerültek be az intézményi ellátásba.

– Ezzel sikerült csökkenteni a fertőzésveszélyes érintkezések számát, s az intézményen kívülieket is el tudtuk helyezni. Mindenkitől azt kértük, hogy a maguk és mások védelme érdekében tartsák be a szabályokat. Rendszeresen teszteltük az otthon nélkül maradtakat és a dolgozóinkat is, és el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket. Az éjjeli menedékhelyen 6-an betegedtek meg, 2-en kerültek kórházba, az idősek otthonában sajnos volt, akit elveszítettünk, de ott is meg tudtuk akadályozni a vírus továbbterjedését – mondta Nagy Judit.

Az Oltalom Szeretetszolgálatnál jelenleg több mint 350 olyan emberről gondoskodnak, akik otthon nélkül maradtak, közülük 140-en éjjeli menedékhelyen, illetve a krí- zisszállón vannak. A Rákóczi utcán külön intézkedést hoztak arra, hogy az idősek otthonában élők és az átmeneti otthon lakói nem lehetnek egy időben az udvaron, így védhetik a részlegeket.
Megoldották, hogy a Covid-­pozitív, illetve a Covid-gyanús személyeket teljesen izoláltan tudják elhelyezni, majd amikor a hajléktalanellátásban a bentlakásos intézményeknek is lehetőség nyílt az oltásra, akkor sokan kérték is a vakcinát.
– Az átmeneti szállón, az éjjeli menedékhelyen, valamint a hajléktalanok otthonában lakók közül több mint 100-an kapták meg a vakcinát, s a jogszabályban jóváhagyott dolgozók 90 százaléka is beoltott – említette Nagy Judit, aki megjegyezte: szomorú tapasztalat volt, hogy sokan más településekről érkeztek Nyíregyházára, így az ő ellátásukról is az Oltalom gondoskodott, s gondoskodik jelenleg is.

Maszk és kézfertőtlenítő

A járvány és az egészségügyi veszélyhelyzet jelentősen átalakította az utcai hajléktalanellátást is.

– Ez nem az a munka, amit home office-ban vagy online lehet végezni – jegyezte meg dr. Szoboszlai Katalin, a Periféria Egyesület elnöke, aki elmondta: tavaly március óta folyamatosan – az ügyfelek és a munkatársaik körében is – a megelőzésre helyezik a hangsúlyt. Átalakították az ügyfélfogadást, plexifalat szereltek a krízisautóba, amit folyamatosan fertőtlenítenek, megvásárolták a szükséges védőfelszereléseket, sőt maguk is varrtak maszkokat.

– Jelenleg mintegy félszáz otthon nélküli ember él az utcán, nekik rendszeresen adunk maszkot, kézfertőtlenítőt, élelmet és gyógyszert. Jól tájékozottak, pontosan tudják, mivel jár a Covid, és szerencsére eddig csak két betegünk volt, míg a kollégák közül többen kapták el a vírust. Szobosz­lai Katalin beszélt arról is, hogy sem az utcai szociális munkások, sem az utcán élő hajléktalanok nem kerültek be az oltási körbe, pedig nagyon fontos lenne, mert az ő védettségük másokat is védene.

Hivatkozások: Cikk a Szon.hu oldalon. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!